Erdőspusztai Tájház és Erdei Iskola

Isten hozott! Welcome!

Szeretettel köszöntünk a több mint száz éves tanyaházunkban a Dél-Alföld homokbucka vidékén. Nálunk körülölel a táj, amit otthonunkként tartunk számon. Öttömösön áthalad az Országos Kéktúra útvonala, és az UNESCO Világörökség részének nyilvánított magyarországi MÁRIA zarándoklás útján fekszik. Test és lélek felüdülésére hoztuk létre mindazt, amit szeretnénk bemutatni most.

Érezd otthon magad nálunk!

 

Rólunk

Erdei iskola és vendégházunk  Balotaszállás és Öttömös közelében fekszik, 20 hektáros birtokon, erdő és rét találkozásánál.

Sétálhattok nálunk árvalányhajas sztyeppréten, üldögélhettek romantikus lugasban, találhattok itt tanösvényt  csúszópályával és erdei játszótérrel, kemencében süthettek, és a 19 méter magas ökológiai kilátónkban gyönyörködhettek a napfelkeltében.

Az ide látogatók a kertünkben régi magyar fűszernövényekkel ismerkedhetnek meg, sportolás,  játék céljára tollaslabdát, métát, biciklit ping-pongot, használhattok. Nyári időszakban hörcsöglabirintus és nyuszisimogató is “üzemel”  A tanösvény mellett túraútvonalak, és helyi erdei iskolai témafüzet is kalauzol.

A közelben termál élményfürdő Mórahalom Szent Erzsébet Fürdő és Kiskunmajsa Jonathermál (25 km – 25 km).

Távolság Szegedtől 40 km/Szabadkától 27 km /Budapesttől 180 km/ Kiskunhalastól 25 km/ Mórahalomtól 25 km/Kalocsától 70km.

 

Szálláshely

Szálláshely beosztása: 1 db 3 ágyas, 1 db 8 ágyas, 1 tetőtéri 15 ágyas szoba /Kérésre pótágyak 30 főig/ Sátorozóhely 10 főre

Teakonyha , kiszállított ebéd

Közösségi terek

Ebédlő (2 kisebb rusztikus térben)

Nemenkénti tusoló

1 hektár hagyományos tanyasi udvar, kemence, tűzrakóhely,

Pancsolómedence

Sporteszközök és játékok

 

Programok

Az állatvilág építészei – interaktív tanösvény bejárás az Erdőjáró Tanösvényen  –   Két kilátó túra (Árpád-házi Szent Erzsébet kilátó és Boldogasszony kilátó, 4 km)   –   Az erdő íze :  fenyőrügyszörp, csalános pesto, fekete eperzselé és társai  –  Régi magyar gyógynövénykert és növényszövés, növényi textilfestés   –   Land art – Nemezékszer készítés és DIY projektek  –   Dámvad-les és éjszakai erdő    –  Szalmabála jurtamodell, magyar íjászat  –    Kreatív újrahasznosítás   –   Madárles és madárvédelem, darázsgarázs, gyíkvár

Gratisz:  Magyar íjak és biciklikölcsönzés

 

Csapatépítés- Teamday

Csapatépítő programok ideális helyszíne az összetett terepadottságokkal (erdő, rét, élővízcsatorna, kilátó) és 20 hektáros területtel rendelkező birtok. Szívesen látunk akár programvezetéssel, akár csak program helyszíneként céges rendezvényeket, közösségi eseményeket tavasztól őszig.

 

Fedezd fel!  –  Látnivalók a környéken

A Homokhátság  –  csodák helye…ezt tudta már J.R.R. Tolkien is, amikor a világhírű Gyűrűk ura regényének buckavidékét, azaz Középföldét, a magyar Homokhátság ihletésében írta.  A Duna-Tisza közti vidék felszíni formáit jelentős részben az Ős-Duna hordaléka, a finomszemcsés homok határozza meg, s ezen a természetes alapon virágzott  ki mindaz a természeti, és emberi, kulturális örökség, amelynek értékei éltetik a tájat. Rejtőzködő táj…Fedezzük fel együtt!

 

Kultúra/Élmény

Bay gyűjtemény, Thorma Múzeum Kiskunhalas, Magyarország legnagyobb Nagybányai gyűjteménye (távolság a vendégháztól 25 km) *** Csipkeház és Csipkefal – Kiskunhalas (25 km) *** Pálosszentkút kegyhely (50 km) *** Bácsalmási Kékfestőműhely (40 km) *** Szabadka szecessziós belváros (27 km) *** Pongrátz Gergely ’56-os Múzeum, Kiskunmajsa (28 km) ***  Vadkerti-tó és Szentkorona cukrászda, Soltvadkert (40 km) *** Csólyospálosi geológiai bemutatóhely (30 km) *** Öttömösi 2 kilátó: Árpád-házi Szent Erzsébet és A Boldogasszony kilátója (2km) *** Spárgafesztivál Öttömös és Kakasfőző fesztivál Pusztamérges (2 km és 7 km) *** Rém község Ólomhegy (52 km)

 

Természet/Túra

Öttömösi Baromjárás “Natura 2000” terület (távolság az erdei iskolától 7 km)   ***   Ásotthalmi Csodarét (20 km)   ***   Csongrád megye legmagasabb pontja, Öttömös, Bukor hegy (10 km) *** Körös-éri Tájvédelmi körzet értékei Kelebia, Ásotthalom (tarka sáfrány, mocsári kardvirág, földikutya) (15-25 km) *** Szegedi Fehér-tavi Madárvárta (42 km) *** *** Mórahalom Bivalyrezervátum ( 30 km)  ***    Szegedi Füvészkert  (44 km) ***   Szegedi ezüstjuharsor, famatuzsálemek (44 km) ***   Varangykő tanösvény, Csólyospálos (35 km)   ***   Balotai homokbuckák (5 -10 km)  *** Tartós szegfű tanösvény, Kiskunmajsa (39 km) *** Bugaci ősborókás   (58 km) ***    Gemenci famatuzsálem (70 km) *** Császártöltési Vörös mocsár tanösvény (55 km)

 

Kapcsolat

6784 ÖTTÖMÖS, PACSIRTA U. 1.
Tel: +36-20/571-1215
Email: oikoosz@gmail.com

www.erdeihaz.hu

Facebook: ERDEI  ISKOLA  ÖTTÖMÖS

 

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail