IMG_6629

Loading Events

« All Events

PÉLY BARNA SZÓLÓ

2020. January 20. – 19:00 - 20:30

Pély Barna már közel 20 éve a magyar könnyűzenei élet egyik sokszínű, és meghatározó alakja. Az Artisjus díjas énekes-zeneszerzőt a nyitottság, és energikusság jellemzi, előadásmódjában és munkáiban a blues, a soul, és a funk alapvető stílusjegyeit ötvözi. Jelenleg szólókarrieje építésén dolgozik. Az elmúlt években Magyarországon kívül jó néhány országban adott koncertet. (Ausztria, Németország, Belgium, Luxemburg, Hollandia, Olaszország, Norvégia, Dánia, Svédország, Svájc, Spanyolország, Szlovénia, Szlovákia, Románia, Lengyelország, Indonézia, Kazahsztán, Üzbegisztán)
Kiemelném a Hard Rock Café koncerteket: Oslo, Antwerpen, Innsbruck, Jakarta. Illetve meghívást kapott az Almaty-ban és Taskhent-ben megrendezésre kerülő Jazz fesztiválokra. 17 évig pedig a United zenekar („Végső Vallomás”, „Hófehér Jaguár”, „Keserű méz”…) frontembere volt. 6 évig dolgozott önmegvalósító produkciójával, a B the First-tel. 2003-2006-ig zsűriként, 2010-ben szakmai tanácsadóként résztvevője volt a Tv2 Megasztár című énekes tehetségkutató műsorának. 2007-től a Kodolányi János Főiskola Művészeti Tanszékének Jazz-ének Szakvezetője. 2016-ban a Dal 2016 (Eurovíziós dalverseny) legjobb 18 dala közé jutott a B the First – You told me that you loved me című dalával. Ezen az energikus koncerten egy lábdob szerű stomp box, egy looper, és egy finoman effektezett blues gitár van nála , ami bőven elég ahhoz, hogy táncra perdüjön a szívünk, vagy éppen egy bensőséges hangzással könnyet csaljon a szemünkbe. Koncertjeit saját magyar és angol nyelvű szerzeményei mellett néhány feldolgozással fűszerezi. 2019.január 9-én megjelent a legújabb szólólemeze “Blue Heart” címmel, ami kizárólag új dalokat tartalmaz. A lemezhez a külföldi és a magyarországi turnéin begyűjtött élményei adtak inspirációt. És arról, hogy miért szólóban készült az anyag, azt mondta korábban: „úgy érzem, hogy szólóban azokat az utakat tudom bejárni, amiket zenekarral nem. Gyerekkorom óta zenekarokban zenéltem, így nem volt lehetőségem megtapasztalni például, hogy milyen amikor egyedül kell eldöntenem valamit.Úgy éreztem, ki kell próbálnom, hogy mire vagyok képes egyedül a színpadon.” Az albumon szereplő, Az első tánc és a Tengernél című számok már videóklipet kis kaptak. „Az Első tánc az első dal a lemezről, ami egy tőlem új hangzást képvisel, és a magyar nyelvű dalokat jellemzi a lemezen. Többször dolgoztam elektronikus zenészekkel, és ezért kipróbáltam, hogy milyen is az akusztikus és elektronikus zene elemeinek keveredése a dalaimban. A Tengernél megszületése már ezen a vonalon haladt, bár ezt is egyszál gitáron írtam meg. A szövegbe beleírtam azokat a helyeket, ahol jártam, és a művészi szabadság mentén pár olyat is, ahol nem, és így egy jópofa nyaralós-utazós dal született. Mindemellett kialakult egy közös munka Felcser Mátéval (Punnany Massif – a szerk.), és meg is testesült a Rózsaszín fekete című dalban. Már jó pár éve ismerem, teljesen véletlenül egymás közelében is lakunk, és régóta terveztünk valamit közösen. Az új nagylemez remek alkalmat biztosított arra, hogy ezt végre kipróbáljuk.” Pély Barna énekstílusa, gitárjátéka, dalai, és „szlogenjei” méltán teszik generációja egyik kikerülhetetlen zenészévé, és amit biztos nem mondhatunk el róla: hogy ”Ez nem jött át!”.

Videóklip

Élő videók:


Jegyár:

elővételben: 1300, a koncert napján: 1600 Ft.

Jegyek hamarosan kaphatók.

Információk:
Telefonszám: 423641
E-mail: jegyinfo@ihrk.hu
Honlap: http://www.ihrendezvenykozpont.hu/event/1659

 

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Details

Date:
2020. January 20.
Time:
19:00 - 20:30

Venue

IH Rendezvényközpont
Felső Tisza-part 2.
Szeged, 6721 Magyarország
+ Google Map
Phone:
+36 62 423 638
Website:
http://www.ihrendezvenykozpont.hu/