IMG_6629

Loading Events

« All Events

XVII. Szegedi Várjátékok

June 28. - July 7.

Idén a városi felújítás miatt a Szegedi Agórába költözik a Szegedi Várjátékok. Itt várjuk a gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Mint minden évben idén is bemutatunk egy régi ifjúsági filmet, mellyel megismertetjük és megőrizzük múltunkat.
Az idei ifjúsági film:
Márton Klára regényéből alkalmazta színpadra Janik László. Zenéjét Varga Bálint szerezte. A szerző párosnak már nem az első darabja. Az ő nevükhöz fűződik a Keménykalap és krumpliorr, a Gyerekrablás a palánk utcában, az Óz a csodák csodája, a Kisherceg. Tehát ismét egy zenés ifjúsági ősbemutatóval várjuk kedve közönségünket.

Az előadás egy árva gyermeken keresztül mutatja meg, hogy mire képes, ha az ember szeretetre vágyik. Egy gyermek például szülői szeretetre. Történetünk főhőse Misi, aki egy árvaházban él, és mivel ő sosem kap levelet, csomagot, így maga néz ki magának szülőket. Egy tervet eszel ki; az ablakukba odacsempész egy névtelen levelet: Tessék engem elrabolni! Mintha bombát tett volna oda, akkora felfordulás lesz belőle. Kilendül helyéből a világ a gyerekre vágyó házaspárban is, és benne is. Mert azt, hogy ő írta a levelet, azt nem lehet soha elárulni. Ennyiben egy bűn nélküli krimi a regény története. Nyomozás, hogy ki a tettes, kit kellene elrabolni, és vizsgálódás a gyereklélek mélységeiben.

Információk:
Telefonszám: +3662540554
Honlap: http://www.szegedivarjatekok.hu

 

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Details

Start:
June 28.
End:
July 7.

Organiser

Venue

Agóra (Szent-Györgyi Albert Agóra)
Kálvária sgt. 23.
Szeged, 6722 Magyarország
+ Google Map
Phone:
+36 62 563 480
Website:
http://www.agoraszeged.hu/