A „Dömötör-torony meséi” című kiállítás

Időpont: 2019. január 31. – december 31.

A „Dömötör-torony meséi” című kiállítás mottója Juhász Gyula 1928-ban írt gondolata:

„A csonka torony nekem is szívügyem. Ez a beszédes emlék túlélte a tatárokat és Mátyás királyt, Dózsa Györgyöt és a törököket, a szegedi boszorkányokat és Dugonicsot, a szabadságharcot és a világháborút. Bennünket is túl fog élni, Szeged szebb lesz, mint volt, és ő, nagy idők tanúja, bizonyságot tesz ezer esztendő mellett.”

A Dömötör-torony megtalálása maga is meseszerű, mert ez a késő román, kora gót stílusú, XI. századi alapokon nyugvó építmény egy barokk templom (a régi Szent Demeter-plébániatemplom) bontása során 1925-ben bújt elő ősi rejtekéből.

A kiállítás korabeli újságcikkek, fotográfiák és levelezéseken keresztül, Móra Ferenc és Cs. Sebestyén Károly írásain át tárja elénk a Dömötör-torony érdekes történetét.

A mese vonalát követve tűnik fel Mátyás király alakja, akinek palástjából készült el az a 824 igazgyönggyel díszített miseruha, amely szintén megtekinthető a kiállításon.

A megnyitó után vezetéssel folyamatosan látogatható Aba-Novák Vilmos freskóival díszített Szeged legrégebbi építészeti emléke.
A kiállítás megtekinthető: január 31-től, hétfő kivételével naponta 9-17 óráig a Szegedi Dóm Látogatóközpontjában.

Helyszín:

Dóm Látogatóközpont

Dóm tér 16.
Szeged, 6720

 

 

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail