Események betöltése

« Összes Események

A százéves kislány

december 14. – 14:30 - 15:30

Liza 13 éves. Nemrég költözött a családjával Svédországból Szegedre, az anyukája szülővárosába. A kislánynak még minden idegen itt: az emberek, az utcák, a házak.

Liza dédnagymamája 100 éves. Kisbaba volt, amikor egy délvidékről induló vasúti kocsiban megérkezett a városba, amely befogadta. Szegeden tanult meg beszélni, játszani és úszni, itt járt iskolába, itt lett szerelmes. Ha sétálni indul, ismerősként köszönti minden utca, minden ház, minden villamos.

Egy délután Liza és a dédnagymamája különös kalandra indul: egy titkos úton át visszautaznak az időben, hogy bejárják Dédi és a város elmúlt 100 évét. Útjuk során megelevenednek az emlékek, beszélni kezdenek a szobrok, táncra perdülnek a házak. Benéznek az első előadásra a Szabadtérin, beszélgetnek a Kárász utcán kiállított bálnával, látnak öreg hajót a Tiszán és léghajóversenyt a város fölött. És mire hazaérnek, talán az is kiderül, hogyan lesz egy idegen városból otthon.

Javasolt: 8 éves kortól.

Írta: Gimesi Dóra

Zeneszerző: Gyulai Csaba

Tervezte: Grosschmidt Erik (Blattner Géza-díjas)

Emma, dédnagymama: Fekete Gizi (Jászai Mari-díjas)

Liza, dédunoka: Spergel Anna

Kis Emma, a dédnagymama gyermekkori alteregója, báb: Nikodémusz Hajnalka

Készítették: Grosschmidt Erik, Tóth Andrea, Kiss Attila Etele, Kardosné Bajusz Andrea, Jernei János

Fény, hang: Patkós Péter, Bőhm Balázs

Rendezőasszisztens: Balasi Jolán, Vida Alexandra

Rendezte: Veres András (Blattner Géza-díjas)

Információk:
Telefonszám: +36-62/420-912
Facebook: https://www.facebook.com/K%…
Honlap: https://www.szegedibabszinh…
Instagram: https://www.instagram.com/k…

 

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Részletek

Dátum:
december 14.
Időpont:
14:30 - 15:30
Esemény kategóriák:
,

Helyszín

Kövér Béla Bábszínház
Tisza L. körút 50.
Szeged, 6720 Magyarország
+ Google Térkép
Telefon:
+36-62/420-912
Honlap:
http://www.koverbela.hu