Események betöltése

« Összes Események

BÁN ZSÓFIA: EL! KARÁDYÁDA

július 6. – 20:30 - 21:40

Helyszín: Szeged Városháza udvar (6720 Szeged, Széchenyi tér 10.)
Nyári Színházi Esték a Városháza udvarán!
Bán Zsófia: El! Karádyáda
(zenés életpróba)
Fullajtár Andrea előadásában

Az előadás Karády Katalin rendkívüli művész karrierjének, a háború alatt tanúsított bátorságának és emberségének kíván emléket állítani, abban az élethelyzetben, amikor az emigrációt választja. A zenés darab akkor játszódik, amikor a korábban ünnepelt díva Rióba érkezik. Az előadás, amely a riói kikötő bevándorlási hivatalának várószobájában játszódik, Karády karrierjének kialakulását, háború alatti üldöztetését, és az akkori színházi világban történteket dolgozza fel. A darabban próbál felkészülni a bevándorlási hivatal tisztjével való beszélgetésre, azaz szó szerint próbál. Jó benyomást akar kelteni, szorong, hogy mi lesz, ha nem engedik be. A dráma e feszült várakozás ideje alatt játszódik, még a tiszt érkezése előtt. Fullajtár Andrea hol dívaként, hol drámai színésznőként, hol énekes sztárként hozza elénk a elvonulás, a névtelenség választásának dilemmáját, úgy, hogy közben mindig önmaga marad.

Zongorán közreműködik: Wagner-Puskás Péter
Rendező: Pelsőczy Réka
Az előadás hossza 70 perc szünet nélkül
Esőhelyszín: IH Rendezvényközpont (6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.)

Jegyár:
1-11. sor 5.490 Ft,
12-23. sor 4.990 Ft.

JEGYVÁSÁRLÁS:
https://jegyek.ihrendezvenykozpont.hu/event/ELKARADYADA230706

Jegyek kaphatók az IH Rendezvényközpontban és online, valamint az előadás előtt 1 órával a helyszínen.
Fizetési lehetőségek az IH Rendezvényközpontban: készpénz, bankkártya, Edenred Kultúra és Sport utalvány és kártya, Edenred Ajándékutalvány, illetve OTP, K&H, MKB SZÉP kártya.
Online vásárlásnál OTP SZÉP-kártyával is van lehetőség fizetni.

Információk:
Telefonszám: +3662423638
E-mail: jegyinfo@ihrk.hu
Facebook: https://www.facebook.com/ih…
Facebook esemény: https://www.facebook.com/ev…
Honlap: https://www.ihrendezvenykoz…
Instagram: https://www.instagram.com/i…
On-line jegyvásárlás: https://jegyek.ihrendezveny…

 

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Részletek

Dátum:
július 6.
Időpont:
20:30 - 21:40
Esemény kategóriák:
, ,

Szervező

IH Rendezvényközpont
Telefon:
+36 62 423 638
E-mail:
szervezes@ihrk.hu
Honlap:
http://www.ihrendezvenykozpont.hu/

Helyszín

Városháza
Széchenyi tér 10-11.
Szeged, 6720 Magyarország
+ Google Térkép
Telefon:
+36-62/564-364
Honlap:
http://www.szegedvaros.hu