IMG_6629

Események betöltése

« Összes Események

Filharmónai bérlet: Pálúr János és a Nyíregyházi Cantemus Kórus

szeptember 26. – 19:30 - 21:00

Előadók

Pálúr János – orgona
Nyíregyházi Cantemus Kórus
vezényel: Szabó Dénes

Pálúr János

Párizs Városának Nagydíjasa, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgona- és improvizáció tanára, a Budapest-fasori Református Templom orgonistája. Tanulmányait Baróti István, Lehotka Gábor és Olivier Latry tanítványaként folytatta a budapesti Zeneakadémián és a Párizsi Conservatoire-on. Még diákéveiben megnyerte a mecheleni Flor Peeters és a budapesti Gárdonyi Zoltán emlékversenyek első díjait, franciaországi tanulmánya végén a Párizsi Előadói Nagydíjat és a párizsi nemzetközi orgonaverseny kortárs zenei különdíját is. Európa 17 országában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Japánban, Oroszországban, Ausztráliában és Dél-Koreában adott hangversenyeket, melyek közül néhányat több rádió is egyenes adásban közvetített. Huszonnégy CD-t készített négy kiadónál. Liszt Ferenc 200. születésnapjára jelentette meg kiemelten magyar orgonákat bemutató 200 improvizációját, első 11 improvizációs CD-jének összefoglalását, melyet pedagógiai célzattal minden tanévben zeneakadémiai hallgatóinak kezébe ad. Legfőbb szívügyének az egyházzenét gazdagító improvizációt tekinti, aminek páratlan nyugat-európai hagyományát a legmagasabb színvonalon szeretné meghonosítani. Ezt szolgálja az általa 2002-ben a Zeneakadémia Nagytermében elindított nagysikerű Református énekek koncertsorozat és a 2016-ban tervei alapján felújított fasori orgona is. Közel 30 éves művészi pályafutását 2017-ben a Liszt-díj állami kitüntetéssel ismerték el.

Nyíregyházi Cantemus Kórus

A Cantemus Vegyeskar tagjainak legnagyobb része a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola padjaiban tanult gyerekként. Ma már egyetemista, dolgozó felnőttek, akiknek az életében a közös pont a Cantemus. A Vegyeskar megalakulását a belső igény szülte, a közös éneklés gyermekkorban megélt nagyszerű élménye. A kórus első megjelenése 1993-ban a Kodály Iskola fennállásának 100 éves évfordulóján Thomas Tallis híres negyvenszólamú motettájával, a Spem in Aliummal nemcsak a közönségre tett nagy hatást, de már ekkor érezhető volt: elkerülhetetlen, hogy a kóruséneklés eme legteljesebb formájának, a vegyeskari éneklésnek ne legyen folytatása. A régi diákokból álló, Szabó Dénes vezényelte énekkar évekig csak jeles alkalmakra állt össze egy-egy produkció erejéig. A kórus 1998-ban Szabó Soma vezetésével kezdett állandó munkába. Azóta a kórus heti rendszerességgel próbál és aktív szerepet vállal itthon és külföldön adott koncertjeivel egyaránt. Megalakulása óta számos nemzetközi versenygyőzelmet aratott, rangos fesztiválokon, európai koncertturnékon vett részt. A kórus első nemzetközi versenyén 2001-ben Budapesten megnyerte a vegyeskari kategória I. díját, és a versenynagydíját is. 2004-ben a Debreceni Bartók Béla Nemzetközi kórusversenyen II. díjat nyert. 2006-ban a Goriziában megrendezett Seghizzi nemzetközi kórusversenyen négy I. díjat, két II. díjat, közönségdíjat majd legvégül a kórusverseny nagydíját is elnyerte. A kórus repertoárján az oratorikus és a capella irodalom minden stílusa megtalálható a reneszánsztól napjaink zenéjéig. Első önálló CD lemezén 2006-ban a kórus Rachmaninov Vesperás sorozatát rögzítette.

Jegyár: 3 900 Ft
Bérletár: 10 900 Ft

Kedvezmény:

A Filharmónia Magyarország bérletesei az ország bármely pontján az általunk szervezett felnőtt hangversenyekre, bérletük felmutatásával 20% kedvezménnyel válthatnak jegyet! A kedvezmény bérletenként egy jegyre érvényesíthető koncertenként.

Diákok és nyugdíjasok számára 10% kedvezményt biztosítunk.

Bérletek válthatók a Filharmónia Magyarország szegedi irodájában (Klauzál tér 7.) és online a www.jegymester.hu oldalon.

A műsor-, időpont-, helyszín- és szereplőváltoztatás jogát fenntartjuk, melynek függvényében a jegyár, illetve a bérletár is változhat.

Információk:
Honlap: http://www.jegymester.hu

 

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Részletek

Dátum:
szeptember 26.
Időpont:
19:30 - 21:00
Esemény kategória:

Helyszín

Dóm
Dóm tér
Szeged, 6720 Magyarország
+ Google Térkép