Események betöltése

« Összes Események

Joachim, a holdfény impresszionistája

május 1. – 17:00 - június 26. – 18:00

Egy Szegeden született, méltatlanul elfeledett festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás a Fekete házban március 18-án, pénteken. Joachim Ferenc (1882–1964) a századelő magyar festészetének egyik felfedezésre váró, különleges képviselője, akinek munkásságát a nagyközönség is megismerheti a tárlatnak köszönhetően.

Joachim Ferencet, a küzdelmes életű festőt elsősorban szülővárosában, Szegeden tartották számon, azonban sokat élt és állított ki Budapesten, illetve különböző európai városokban is. Ösztöndíjasként élt Párizsban, ahol jó barátságot kötött például Czóbel Bélával is. Joachimot elsősorban az impresszionizmus világa varázsolta el: azon belül is a leszálló éjszaka különleges optikai világa. Ő maga „esthangulatnak” nevezte ezt az átmeneti napszakot.

1913-ban már a párizsi Függetlenek Szalonjában állított ki, de karrierjét derékba törte az első világháború. Bár festett hadnagyként és termékeny maradt a háború utáni években is, a nemzetközi pályafutását már nem tudta folytatni. A két világháború között Joachim felváltva élt Szegeden és Budapesten, a második világháborút bujkálással töltötte – zsidó származású párját és gyermekeiket menekítve. Utolsó gyűjteményes tárlatára 1945-ben került sor a szegedi Kultúrpalotában. Küzdelmes pályafutása alatt a művészet eszményeit követte, még ha sokszor nyomorognia kellett is miatta.

A Fekete házban a 140 éve született művész munkássága előtt tisztelegnek. A tárlaton különleges éjszakai és tengeri tájképek, virágzó fákat ábrázoló festmények, portrék és enteriőrfestmények egyaránt megtalálhatóak – mindannyiuk a Joachim Ferencre jellemző különleges színvilágban.

A kiállítást 2022. március 18-án, pénteken 17 órakor nyitják meg a szegedi Fekete házban.

A vendégeket köszönti: Fogas Ottó, igazgató (Móra Ferenc Múzeum)
Bevezetőt mond: Szűcs György, művészettörténész (tudományos főigazgató-helyettes, Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria)
A kiállítást bemutatja a tárlat kurátora: Rieder Gábor, művészettörténész
Társkurátor: Szabó Tamás restaurátorművész
Közreműködik: Varga Laura, fuvolaművész

A kiállítás kiemelt támogatója: Porkoláb Miklós, a művész unokája

A kiállítás megtekinthető 2022. június 26-ig minden nap 10.00-18.00 között.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

 

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Részletek

Kezdés:
május 1. – 17:00
Vége:
június 26. – 18:00
Esemény kategóriák:
,

Helyszín

Fekete Ház
Somogyi utca 13.
Szeged, 6720 Magyarország
+ Google Térkép
Telefon:
+36-62/425-872
Honlap:
http://www.moramuzeum.hu