kárász utca paprikafüzérrel 1.

Események betöltése

« Összes Események

Konrad Sutarski: Lengyelország történelme magyar vonatkozásokkal – könyvbemutató

május 24. – 16:30 - 18:00

6060

A szerzővel Zombori István nyugalmazhott múzeumigazgató beszélget.
A vendégeket köszönti dr. Biernacki Karol, a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltárának igazgatója, a Lengyel Köztársaság szegedi tiszteletbeli konzulja.
Jelen munka Lengyelország történelmének első olyan feldolgozása, amelyben Magyarország történelmének a lengyellel összefüggő elemei is helyet kaptak, miután nemegyszer oly erősen összefonódtak a lengyel nemzet és állam eseményeivel, hogy akár döntő befolyást is gyakoroltak rá. Emellett a két nemzet évszázadokon át a keresztény Nyugat-Európa védőbástyája volt, és jelenleg is az, bár Európa ezt soha nem értékelte. A témakör feldolgozásának egy másik, ugyanilyen lényeges oka az a tény, hogy ez a két nemzet az évszázadok során lélekben közelebb került egymáshoz, mint bármely más nemzetek – a világgal szemben tanúsított magatartásával, azzal a tudattal, hogy a becsületesség, segítségnyújtás a bajban még a politikán is felül tud emelkedni, saját önző szempontjai, érdekei fölé.

Információk:
Telefonszám: 62/425-525/1-es mellék; 20/257-4045
E-mail: library@sk-szeged.hu
Facebook: http://www.facebook.com/somogyikonyvtar/
Honlap: http://www.sk-szeged.hu

 

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Részletek

Dátum:
május 24.
Időpont:
16:30 - 18:00
Esemény kategóriák:
, ,

Szervező

Somogyi-könyvtár
Telefon:
+36 62 425 525
E-mail:
library@sk-szeged.hu
Honlap:
http://www.sk-szeged.hu

Helyszín

Somogyi-könyvtár
Dóm tér 1-4.
Szeged, 6720 Magyarország
+ Google Térkép
Telefon:
+36 62 425 525
Honlap:
http://www.sk-szeged.hu