IMG_6629

Események betöltése

« Összes Események

PÁL UTCAI FIÚK AKUSZTIK KONCERT

február 28. – 20:00 - 21:30

A Pál Utcai Fiúk 1983 nyarán, Szigetszentmiklóson alakult barátokból, iskolatársakból. A zenekar egy szigetszentmiklósi garázsból nőtte ki magát országosan ismert, immáron több mint 35 éve koncertező zenekarrá. Az egykor pénzfeldobással hangszert választó utcai kölyökbandából verbuválódott zenekar 1990-ben adja ki első lemezét, majd 1994-ig folyamatosan jelennek meg az albumok: Ha jön az álom, Bál, A nagy rohanás, Szerelemharc, Szajhák és Partizánok. A PUF ekkor már sztárzenekarként önálló koncertet ad a Budapest Sportcsarnokban. Tagcseréket követően a 90-es évek második felében a zenekar a nagyszínpadról visszatér a klubok félhomályába. A PUF továbbra is aktívan koncertezik, majd alkotó energiákat hozó újabb tagcseréket követően 2000-ben jelenik meg a Ha jön az élet című album, amellyel az immáron 18 éves zenekar felnőtté válik. A húsz éves jubileumot követő egy éves csendes pihenő után a zenekar újra alkotni és koncertezni kezd, mígnem végre 2008 tavaszán ismét stúdióba vonulnak. 2008-ban a Pál Utcai Fiúk zenekar friss energiákkal és lendülettel újabb fejezetet nyit történetében a Legelő című nagylemezével. A lendületes, pörgős, ám néhol lírai alkotás méltán emeli magasra ismét a PUF zászlaját.

Jegyár

elővételben 3300 Ft,
a koncert napján 3800 Ft.
Jegyek kaphatók az IH Rendezvényközpontban és online.

Információk:
Telefonszám: 423641
E-mail: jegyinfo@ihrk.hu
Honlap: https://www.ihrendezvenykozpont.hu/programok/pal-utcai-fiuk-akusztik-koncert.html

 

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Részletek

Dátum:
február 28.
Időpont:
20:00 - 21:30
Esemény kategóriák:
,

Helyszín

IH Rendezvényközpont
Felső Tisza-part 2.
Szeged, 6721 Magyarország
+ Google Térkép
Telefon:
+36 62 423 638
Honlap:
http://www.ihrendezvenykozpont.hu/