
PATAY kiállítás
október 1. – 09:00 - december 3. – 17:00
Esemény Navigation

A PATAY című időszaki kiállítás
Patay László (1932-2002) festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia és az Európai Akadémia tagja, Munkácsy-díjas, Érdemes művész, az MS mester-díj továbbá több magyar és nemzetközi elismerés kitüntetettje, Ráckeve díszpolgára, a Szegedi Dóm, a gyulai Nádi Boldogasszony Plébániatemplom és a békéscsabai Jézus Szíve Templom falképeinek festője.
Szakmai felkészültségét, a festészet valamennyi műfajában és technikájában érvényesíteni tudta. Művei között: portrét, tájat, figurát, bonyolult táblaképet, freskót, szekkót találhatunk, hasonló ügyességgel dolgozik olaj, tempera, akvarell technikákkal.
Falképei, szakrális jellegű murális művei szerte az országban fellelhetőek, amely irányzatot a Képzőművészeti Főiskola, Freskó szakán sajátította el.
„A festés nemcsak mesterségem, de szenvedélyem is, és mert nem az a célom, hogy meggazdagodjak, hanem hogy nyomot hagyjak. (Patay László)
A kiállítás 2023. szeptember 21-től adventig tekinthető meg a Szegedi Dóm Látogatóközpont nyitvatartási idejében: keddtől-vasárnapig 9-17 óra között
Szeretettel várunk minden Kedves Érdeklődőt!
Információk:
Telefonszám: +36-20/385-5061
E-mail: domlatogatokozpont@gmail.com
Honlap: https://domlatogatokozpont.hu/
Instagram: https://www.instagram.com/s…






