Események betöltése

« Összes Események

Szeretetkertben önmagunkkal és egymással

március 6. – 18:00 - 20:00

Közreműködik:

Dr. Piczkó Katalin
Schell Judit
Mészáros Máté

Az előadásról:
Saját életünkben hajlamosak vagyunk túl sok időt tölteni azzal, hogy ellenállásban vagyunk. Ellenállunk annak, ami éppen van, volt vagy lesz, olyasmivel perlekedve, amin nem tudunk változtatni. Félünk, aggódunk, szorongunk, dühösek, mérgesek vagyunk vagy éppen lelkiismeretfurdalásunk van.
Mindez óhatatlanul hat a kapcsolatainkra is. Miért is történik velünk mindez? Valamennyien hasonló mintákat hozunk otthonról, olyan gondolkodási sémákat, sorskönyvi üzeneteket, amelyekkel szabotáljuk saját boldogságunkat és boldogulásunkat. Az önmagunkhoz fűződő negatív viszony pedig befolyásolja a kapcsolatainkat is.

Ezzel az előadással szeretnénk:
    – segíteni a saját korlátozó hiedelmeink felismerésében
    –  bemutatni azt, hogy hogyan jelenik meg mindez a párkapcsolatban és a hétköznapok során milyen konfliktushelyzetek születnek belőle
    –  valamint azt is, hogy hogyan tudjuk mindezt átalakítani, tanulni belőle és a kapcsolatban egymásnak tükröt tartva növekedni, fejlődni

Az előadás első fele Dr. Piczkó Katalin, pszichiáter, tréner, coach és egyetemi oktató előadása. Az előadás második fele pedig közös gondolkodásból és improvizációs jelenetekből áll, amelyben Schell Judit és Mészáros Máté segítenek megjeleníteni az ismert, hétköznapi helyzeteket, majd a közönséggel együtt haladunk a felismerések és tanulás útján.

jegyek:
https://www.jegy.hu/program/szeretetkertben-onmagunkkal-es-egymassal-szeged-153868

 

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Részletek

Dátum:
március 6.
Időpont:
18:00 - 20:00
Esemény kategória:

Helyszín

Agóra, Díszterem (földszint)
Kálvária sugárút 23.
Szeged, 6722 Magyarország
+ Google Térkép