Események betöltése

« Összes Események

XVI. FOOL MOON ACAPPELLA FESZTIVÁL: NATURALLY 7

október 6. – 20:00 - 21:30

Bizonyos élmények már az első pillanatban bevésődnek az ember emlékezetébe, és a Naturally 7 koncertjének ámulatba ejtő hangzása abszolút ebbe a kategóriába tartozik. Az „acapella együttes” elnevezés olyannyira szegényes ahhoz, amelyet a színpadon alkotnak, hogy muszáj volt a “Vocal Play” kifejezést kitalálniuk a műfaj pontosabb körülírására.

A Naturally 7 sokkal több, mint kiváló énekesek szépen meghangszerelt csoportja – hangjukat valódi hangszerként használva könnyedén adnak elő bármilyen műfajú zenét. Hangzásuk olyan tökéletesen szőtt, hogy maga a mester, Quincy Jones is „a világ legjobb acappella együttesének” nyilvánította őket! Átütő énektudásukat többször is bemutatták a James Corden által vezetett „The World’s Best” TV-műsor során, mely epizódok közvetlenül a Super Bowl LIII. után kerültek adásba CBS-en. A Naturally 7 ezáltal kiérdemelte és megerősítette egyedülálló státuszát a bolygó zenei elitjében.

A mindig lendülettel és frissességgel teli 20 éves karrierjük alatt 3 világkörüli turnét – közel 500 fellépést – tudhatnak magukénak a páratlan Michael Bubléval, valamint több közös koncertet a Coldplay-jel. Bublé mellett a Naturally 7 számos ikonnal osztotta meg a színpadot, mint például Stevie Wonder, Diana Ross, Quincy Jones, Sarah Connor, Lionel Richie, Ludacris, a The Roots stb. Világhírű rajongóik közé tartozik Barack Obama elnök, Will.I.Am., Ellen DeGeneres, Craig Ferguson, Bill és Melinda Gates, vagy akár Jay Leno is.

Legújabb projektjük, a 20/20 megjelenésével a Naturally 7 teljes kört zár be: 20 olyan dalt adnak elő, melyeket nemzetközi rajongótáboruk válogatott össze. Ezzel, a tizenegyedik stúdióalbumukkal ünneplik 20 éves fennállásukat.
A Naturally 7 tagjai, „Ricky“ Lee Ricardo Cort, Rod Eldridge, Kelvin „Kelz“ Mitchell, Sean Simmonds, Dwight Stewart, Roger Thomas és Warren Thomas számára kiváltság, hogy azt csinálhatják, amit szeretnek, miközben örömet is szerezhetnek rajongóiknak minden este.

Jegyár:
elővételben 9.900 Ft,
a koncertek napján 11.900 Ft.

Jegyek kaphatók az IH Rendezvényközpontban és online.
Fizetési lehetőségek az IH Rendezvényközpontban: készpénz, bankkártya, Edenred Kultúra és Sport utalvány és kártya, IH AJÁNDÉKUTALVÁNY, Edenred Ajándékutalvány, illetve OTP, K&H, MKB, MBH SZÉP kártya.
Online vásárlásnál IH AJÁNDÉKUTALVÁNNYAL és OTP SZÉP-kártyával is van lehetőség fizetni.

Információk:
Telefonszám: +3662423638
E-mail: jegyinfo@ihrk.hu
Facebook: https://www.facebook.com/ih…
Facebook esemény: https://www.facebook.com/ev…
Honlap: https://www.ihrendezvenykoz…
Instagram: https://www.instagram.com/i…
On-line jegyvásárlás: https://jegyek.ihrendezveny…

 

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Részletek

Dátum:
október 6.
Időpont:
20:00 - 21:30
Esemény kategóriák:
, , ,

Szervező

IH Rendezvényközpont
Telefon:
+36 62 423 638
E-mail:
szervezes@ihrk.hu
Honlap:
http://www.ihrendezvenykozpont.hu/

Helyszín

IH Rendezvényközpont
Felső Tisza-part 2.
Szeged, 6721 Magyarország
+ Google Térkép
Telefon:
+36 62 423 638
Honlap:
http://www.ihrendezvenykozpont.hu/