Parkjaink, tereink, kertjeink, folyóink 20 találatok
  • Stefánia

    A múzeum mögött az egykori vár Mária Terézia kapujának maradványai láthatók.
  • Lechner tér

    Alacsony épületek közötti tágas füves tér, közepén a Szent Rozália görögkatolikus kápolna.
  • Maros

    A Gyergyói-havasokban, Marosfő közelében eredő folyó, hossza 725 km, ebből mindössze 48 km esik Magyarország területére.
  • Roosevelt tér

    A XX. század elején a Roosevelt téren tartották a makai piacot, amelynek helyét a harmincas években parkosították. Később a tér közepére hatalmas medence került, amelybe 1966-ban szökőkutat építettek.
  • Rerrich Béla tér

    A teret a Dóm téri épületegyüttes tervezőjéről, a magyar tájépítészet első jelentős alakjáról nevezték el.
  • Aradi vértanúk tere

    A szabálytalan alakú tér közepén magasodik II. Rákóczi Ferenc szép arányú lovas szobra.
  • Szent István tér

    A belváros rehabilitációjának egyik leglátványosabb része volt a Szent István tér 2006-ban befejezett teljes körű felújítása.
  • Holt-Maros

    A Maros egykori kanyarulatából, amelyet a folyószabályozás során, 1860-ban választottak le, egy több mint 4 km hosszúságú, 10-15 m széles holtág keletkezett.