„Lét-közeli” művészet a Reök-palotában

A 20. század második felének egyik legjelentősebb hazai művésze, Szabados Árpád alkotásaiból nyílik tárlat február 1-jén, a REÖK-ben. A palota mindkét szintjét elfoglaló tárlat a 2017-ben elhunyt művész életművének jelentős szeletét bemutatja.

Szabados Árpád, a Szegeden született Munkácsy Mihály-díjas festő, grafikus művészetével hatalmas utat járt be. Életében az alkotás mellett kiemelt szerepe volt az oktatásnak is, több hazai és külföldi egyetemen is tanított. Alapítója volt a Magyar Nemzeti Galéria Gyermek és Ifjúsági Képzőművészeti Műhelyének, melynek fő célja, hogy a kortárs művészet kérdéseit beépítse az alkotói folyamatokba és gondozza a tehetségeket. Rendkívül termékeny művész, pályája során csaknem kilencven egyéni tárlata volt, és háromszáz nemzetközi, illetve hazai kiállításon vett részt. Munkássága a 60-as évek végén indult, a 80-as évek végéig főleg rajzok, grafikák jellemezték, majd megjelentek a festmények is.

A Reök-palotában nyíló kétszintes tárlaton több mint 200 alkotás látható, melyek között festmény, grafika, rézkarc, fotó és linómetszet is megtalálható. Az első emeleten főként a művész életműve gerincét jelentő rajzok, grafikai munkák, valamint kísérleti műalkotások jelennek meg. Itt látható többek között egyik legmonumentálisabb műve, a csaknem 10 méter hosszú „XX. századi kifestőkönyv” is. A második emeleten elsősorban festői működésével ismerkedhetnek meg a látogatók.

A szegedi életmű-jellegű kiállítás nagy hiányt pótol a hazai képzőművészeti életben, a tárlaton a 70-es évektől egészen a művész haláláig láthatók alkotások. A „Lét-közeli” művészet című kiállítás március 22-ig tekinthető meg a REÖK-ben.

 

Helyszín:
Reök Palota
Magyar Ede tér 2.
Szeged

 

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail