Szegedi Halászlé

Hozzávalók:

1 kg ponty
0,5 kg harcsa
25 dkg kecsege
25 dkg csuka
30 dkg vöröshagyma (makói)
25 dkg fűszerpaprika (szegedi)
10 dkg csemegepaprika
5 dkg csemegeparadicsom
2-3 db erős paprika
só ízlés szerint

Elkészítése:

A halakat megtisztítjuk, jó alaposan leöblítjük, az ikrát és a tejet félre tesszük. A ponty, a harcsa és a kecsege fejét, farkát, valamint a feldarabolt csukát a felkarikázott vöröshagymával hideg vízben feltesszük főni, mérsékelt tűzön halalaplét készítünk. Közben a ponty, a kecsege és a harcsa törzsét 2 cm-es szeletekre vágjuk. Majd sózzuk, fűszerpaprikával meghintjük és félretesszük. A halalaplét sózzuk és kb. egy órán át lassan forraljuk. Ezután hozzáadjuk a fűszerpaprikát és addig főzzük, míg a halhús a csontokról leválik.

Ekkor a hallevetleszűrjük és ráöntjük a félretett halszeletekre, ikrákra, tejre, majd utánízesítjük és lassan tovább forraljuk. Kb. 15 perces forralás után hozzáadjuk a kis kockákra vágott csemegepaprikát, a paradicsomot és a felszeletelt erős paprikát is.

Majd további 10 percig lassan forralva készre főzzük.

 

Elkészítése bográcsban:

Az eredeti szegedi halászlevet bográcsban készítették, szabad tűzön. Ha bográcsban készítjük, akkor a halat hasonlóan daraboljuk, de készítéskor rétegezzük úgy, hogy a bogrács aljába tesszük a fejet, farkat, a kisebb haldarabokat. Majd rászórjuk a vágott vöröshagymát, megszórjuk a fűszerpaprikával, hideg vízzel felöntjük, sóval és erős szegedi cseresznyepaprikával ízlés szerint fűszerezzük és lassan forralva készre főzzük.

Információk
 

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail