A tiszavirágzás csodája – Egy napra született élet
A kérészek, ezek a rövid életű, tömeges násztáncot járó rovarok már az ókor óta ismertek: Arisztotelész (Kr. e. 384–322) „ephemeronnak” – vagyis egynapinak – nevezte őket. Magyarországon Marsigli volt az első, aki írásban is megörökítette a tiszavirágzás különleges jelenségét a Tiszán.
A tiszavirág (Palingenia longicauda) Európa legnagyobb kérészfaja: teste 2,5–3,8 cm hosszú, míg a fehér farksertékkel együtt akár 12 cm-t is elérhet. Két pár hártyás, gyengén erezett szárnya van, világosbarna színben. A nőstények nagyobb testűek és szárnyúak, viszont rövidebb farksertéik miatt gyorsabban repülnek, mint a hímek.
Egy nőstény 7–8000 petét rak a vízfelszínre, amelyek lesüllyedve a meder alján kezdik meg lárvaéletüket. Az agyagos talajba fúródva élnek, és szerves iszapmaradványokkal táplálkoznak. A fejlődésük körülbelül három évig tart, ezalatt mintegy 20 alkalommal vedlenek. A növekedésük erősen függ a víz hőmérsékletétől.
A rajzás – amelyre a fejlődési ciklus befejeződésekor kerül sor – elsősorban meleg, szélcsendes estéken zajlik zavartalanul. A hímek az utolsó lárvastádium után ún. szubimágóként (átmeneti kifejlett alak) jelennek meg, majd a partra repülve utolsó vedlésük után válnak valódi imágóvá. A nőstények kicsit később, már közvetlenül imágóként tűnnek fel. Ezek a kifejlett rovarok nem táplálkoznak, életük utolsó óráit kizárólag párkereséssel és szaporodással töltik.
A rajzás három szakaszra osztható: előrajzáskor csak néhány száz rovar repül, míg a főrajzás idején akár milliós tömeg is ellepi a vízfelszínt. Az utórajzás során már csak kisebb csoportok figyelhetők meg. Az egész esemény általában késő délután, este – nagyjából 18 és 21 óra között – zajlik.
A tiszavirágzás nemcsak látványos természeti esemény, hanem ökológiai szempontból is kiemelkedő jelentőségű. A kérészek tömeges jelenléte fontos táplálékforrás halak, madarak, kétéltűek számára. Egykor a paraszti gazdaságokban is kihasználták ezt a bőségidőt állatok takarmányozására. A lárvák tevékenysége – a meder alján való furkálás – pedig más élőlények számára is élőhelyet teremt.
A tiszavirág a 20. század elején Nyugat-Európában teljesen eltűnt, és Közép-Európában is drasztikusan visszaszorult. Ma már szinte kizárólag a Tiszában fordul elő tömegesen, pedig korábban Skandináviától a mediterrán térségekig elterjedt volt. A populációk összeomlásához több tényező is hozzájárult: a klímaváltozás mellett elsősorban az emberi tevékenység – például folyószabályozás, mederrendezés, partvédelmi beavatkozások, valamint a vizek szennyezése – okolható.