Szeged Tourinform
https://szegedtourism.hu/hu/esemeny/emlekkonyvtar-latogatas-6/

Emlékkönyvtár-látogatás




A Somogyi Károly Megyei és Városi Könyvtár Emlékkönyvtára ezúttal is egyedi bemutatóval várja a látogatókat. Hagyományainknak megfelelően az adott időszakhoz, évfordulókhoz kapcsolódva állítottunk össze válogatást ritka és értékes kiadványainkból, amely a kultúra és a tudományok legkülönfélébb területeibe enged betekintést. Ez alkalommal a Nagyboldogasszony és az államalapítás közelgű ünnepeire és az ezzel kapcsolatos hagyományokra, népszokásokra vonatkozó különleges dokumentumok megismerése mllett a látogatóink olyan kérdésekre is választ kaphatnak, hogy mik voltak a legkorábbi fennmaradt lakonikus megjegyzések a történelemben, hogyan befolyásolta Mátyás király haragja a hazai könyvnyomtatás kezdeteit, mivel várta első látogatóit a Fővárosi Állat- és Növénykert, vagy épp hogyan dönthette el a magyar nyelv az amerikai polgárháború egyik első csatáját.

A Dóm téri központi épület 3. emeletén található Emlékkönyvtárban a 43.701 kötetes alapítványi gyűjteményből látható egy közel 10.000 kötetes reprezentatív válogatás.

A gyűjtemény sokszínűségét, tudományos értékét jól példázza, hogy a Somogyi-könyvtár birtokában van 36 ősnyomtatvány, amelyek közül 8 hazánkban egyedi példány. Különösen figyelemre méltóak a 16. századi európai nyomdák fa-, illetve rézmetszetekkel illusztrált remekei és a kutatók által is használt Régi Magyarországi Nyomtatványok kötetei.
A könyvek védelme miatt fokozottan ügyelünk a megfelelő hőmérsékletre és páratartalomra. Kérjük, a látogatás tervezésekor vegyék figyelembe, hogy a várható hőmérséklet 17-18°C.
A Somogyi Károly Emlékkönyvtár zárt különgyűjtemény, turisztikai célú látogatása a Somogyi-könyvtár és a Szegedi Tourinform közös programjai keretében lehetséges.
Találkozás: a Somogyi-könyvtár adminisztrációs pontjánál
Fotózásra nincs lehetőség.
Részvételi díj 1000 Ft/fő; 5000,- Ft/csoport (5-15 fő)
A résztvevők száma limitált, ezért a férőhelyek betöltése érkezési sorrendben történik. Információk: Telefonszám: +36 62 425-525, +36 20 257-4045 E-mail: library@sk-szeged.hu Facebook: https://www.facebook.com/so... 1 Honlap: https://www.sk-szeged.hu/ 2 Instagram: https://www.instagram.com/s... 3
Links:
  1. https://www.facebook.com/somogyikonyvtar
  2. https://www.sk-szeged.hu/
  3. https://www.instagram.com/somogyikonyvtar/