Kodály Zoltán tanítása szerint már kicsi gyermekkorban fontos az ének és a zene tanulása, tanítása. Az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület szerint ugyanígy elengedhetetlen és fontos a gyermekek testi, lelki és közösségi fejlődése érdekében, a ritmusra, játékra és táncra tanítása.
Ennek gyakorlása és életszerű alkalmazása érdekében az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület támogatásával megrendezzük a XXXIII. Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivált az alábbi kiírás szerint.
A rendezvény célja: Olyan népművészeti fesztivál szervezése, amelyben a táncos, a zenész és az énekes gyerekek, ifjak kiváló helyszínen, színházi körülmények között mutathatják be mindazt a tudást, amivel rendelkeznek, szívesen adnak elő 1 vagy 2 koreográfiát táncos társaknak, vezetőinek, az érdeklődő közönségnek és a felkért szakembereknek.
A rendezvény helyszíne:
• Név: Szent-Györgyi Albert Agóra
• Székhely: 6722 Szeged, Kálvária sugárút 23. (Az Agóra autóbusszal megközelíthető a Gogol utca 32. és a Jósika utca 20.felől is.)
• Telefonszám: +36 62 563 480, 06/70/ 616-40-13, 06/70/ 616-40-08
• Adószám: 15484701206
A rendezvény időpontja:
2025. május 9-10-11. (péntek-szombat-vasárnap)
A bemutató előadások várható időpontja:
I. május 9. péntek 15.00
II. május 9. péntek 18.00
III. május 10. szombat 10.00
IV. május 10. szombat 14.30
V. május 10. szombat 18.00
VI. május 11. vasárnap 9.30, vagy 10.00 óra
A zsűri a Fesztivál kiemelkedő koreográfiáiból állítja össze a Néptáncfesztivál Gálaműsorát.
A Gálaműsor tervezett időpontja: 2025. május 11. vasárnap kb. 16.00- kb. 19.00-ig
Helyszíne: Szegedi Nemzeti Színház / Szeged, Vaszy Viktor tér 1./
Kérjük, az együttesek a nevezési lapon szíveskedjenek bejelölni a számukra alkalmas és teljesen kizárt előadás- időpontot!
Nevezési határidő:
1. Március 20. a Dél-alföldi régióban tevékenykedő, valamint a vajdasági és romániai együttesek számára
2. Március 30. a régión kívüli együttesek számára
Ezen együttesek nevezését akkor tudjuk elfogadni, ha van még hely a fesztiválunkon, és ekkor is a nevezés beérkezési sorrendjében.
Nevezési díj:
• 15.000 Ft/csoport, a visszaigazolásban küldött számlaszámra
• Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület tagjai számára 10.000 Ft/csoport.
A nevezés feltétele:
• A fesztiválra elsődlegesen a Dél-Alföldi Régióban (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád- Csanád Vármegye) működő csoportok nevezhetnek. Amennyiben a régió csoportjainak a létszáma nem éri el a maximumot, abban az esetben nyitottá válik a rendezvény egyéb régiók számára is.
• A nevezési lap kitöltése, határidőre visszaküldése./ A nevezési díjról a számlát a Fesztivál ideje alatt tudjuk kiállítani. /
• A fesztiválon bemutatott koreográfiák zenei kíséretéhez minden együttes maga kéri fel a kísérő zenekart és önmaga is fizeti ki.
• Előreláthatóan a korábbi évek zenekarait tudjuk ajánlani, de kérem, hogy mindenki maga egyeztessen!
A zenekarok elérhetősége:
Suttyomba Zenekar: Szujó Zsolt 06/20/ 934-60-96 szujozsolt78@gmail.com (a Zenekar szombat délután és szombat este nem fog ráérni egyéb elfoglaltságai miatt.)
Juhász Zenekar: Juhász Gábor 06/30/ 31-322-70 juhaszok.gabor@gmail.com
A Gálaműsorba bejutott együttesek koreográfiáinak zenekari költségét a Szent-Györgyi Albert Agóra fizeti, tehát azzal nem kell számolni az együtteseknek!
A nevezés négy korcsoportban történhet, melyet a szakmai zsűri ebben az esztendőben pontosan kategorizál, ellenőriz:
I. Korcsoport: 6 – 9 éves korosztály
II. Korcsoport: 10 – 14 éves korosztály
III. Korcsoport: 14 – 19 éves korosztály
IV. Korcsoport: vegyes korosztály (6-19 év)
A korosztályok meghatározásánál a 20% eltérés engedélyezett, kizárólag a szomszédos korcsoportból választva. A fesztiválon a zsűri bármely együttest kiválaszthatja, és utólagos diákigazolvány felmutatására kötelezheti! Amennyiben a 19 életévet meghaladja illetve nem a megfelelő korcsoportban indult, következménye a csoport kizárása a fesztiválról!
A koreográfia időtartama maximum 8 perc + 30 mp. eltérés engedélyezett
A fesztiválon maximum 2 koreográfiával nevezhet egy csoport.
Zsűri, értékelés, díjazás:
A szakmai zsűri által nyújtott értékeléssel és minősítési fokozatok kiadásával szeretnénk segítséget nyújtani a csoportok vezetőinek. Továbbá ösztönözni az együttesek hagyományápoló és közösségépítő tevékenységét.
A fesztiválon résztvevő csoportok koreográfiáját és a csoportok munkáját három fős zsűri értékeli és minősíti.
A zsűri tagjai:
Lukácsné Haránt Eszter néptáncpedagógus, koreográfus a Kecskemét Táncegyüttes művészeti vezető-helyettese
Vastag Richárd néptáncpedagógus, koreográfus, folklorista , a Veszprém-Gerence Hagyományőrző Néptáncegyüttes művészeti vezetője
Csitei Gábor néptáncpedagógus, a Kapuvár Néptáncegyüttes művészeti vezetője, a Dr. Barsi Ernő Alapfokú művészeti Iskola igazgatója
Minősítések:
Kiemelt Arany,
Arany,
Ezüst,
Bronz minősítés
A zsűri minden korosztályban minden koreográfiát külön minősít.
A zsűri kiemelt színvonalon működő műhelyeknek adományozhatja:
Csongrád- Csanád Vármegye legeredményesebb csoportjának járó Vándorserleget, illetve a fesztiválon megjelent megyén kívülről érkezett legeredményesebb csoportjának járó Vándorserleget. A serleg átvétele kötelezi a csoportot a következő esztendőben megrendezésre kerülő fesztiválon való részvételre, illetve a serleg megvédésére vagy továbbadására.
Az értékelés szempontjai:
• Életkori sajátosság szerinti tánc megjelenítés
• Zenei illeszkedés és motívikai megformálás, hitelesség
• Viselet és színpadi megjelenés
• Koreográfiai megformálás
• A produkció impressziói alapján adható plusz pontok
A zsűri elnöke és tagjai egymástól függetlenül, egyénileg értékelik a csoportok teljesítményét. Külön-külön legfeljebb 25-25 pontot adhatnak a csoportok táncainak bemutatására koreográfiánként. A koreográfiák végső pontszáma a zsűri által adott pontok összege, legfeljebb 75 pont lehet.
Ezen fesztivál biztosítja a Dél-Alföldi régió együttesei számára a gyermek Antológiára történő beválogatást, melyre csak újonnan bemutatott koreográfiával lehet bekerülni.
A fesztiválon maximum 2 koreográfiával nevezhet egy csoport.
Technikai információk:
A bemutató előadások helyszíne: A Szent-Györgyi Albert Agóra
• A színpad mérete: 8 méter mély, 12 méter széles, 0, 75 méter magas.
• A Díszteremben 240 ülőhely van, a biztonságos részvétel biztosított.
• A zsűri elhelyezése a terem hátsó részében egy emelvényen történik a jobb rálátás érdekében.
A szállást és étkezést igényló együttesek számára a mellékelt szolgáltatási lapon található feltételek mellett tudunk szállást és étkezést biztosítani.
• Sajnos Szegeden a Városi Kollégium árai borzasztóan magasak (6.500 Ft/fő/éj) és ezeken a napokon nem is tudnak számunkra szállást biztosítani.
• A szegedi szálláshelyek ajánlatát még bővíteni fogjuk.
• A vidéki szálláshelyek nagyon közeliek és nagyon jók.
• A reggeli biztosítása történhet a kollégiumokban is.
• Az ebéd és a vacsora biztosítása a fesztivál helyszínén egy külön épületben történik.
Kérjük, hogy az igényelt szállást és étkezést a jelentkezési lapon szíveskedjenek feltüntetni.
A jelentkezésekre folyamatosan, de legkésőbb március 30-ig visszajelzünk és pontos tájékoztatást adunk. Ezt követően folyamatos levelezéssel tájékoztatjuk az együtteseket.
Kérem, az eseménnyel kapcsolatban Orbán Hédit szíveskedjenek keresni:
+36(70)616-4013, orbanhedi@agoraszeged.hu
Szeretettel várjuk az együtteseket Szegedre!
A rendezvény háziasszonya:
Orbán Hédi
igazgató, Szent-Györgyi Albert Agóra
Az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület megbízottja:
Forgó Edit
Dél-Alföldi Régió Képviselője
Alföld Néptáncegyüttes Művészeti vezetője