Szeged Tourinform
https://szegedtourism.hu/hu/fuveszkerti-elmenyek/

Füvészkerti élmények




A Füvészkert is megnyitotta kapuit a látogatók előtt, akik mintegy 17 hektáros területen keresztül gyönyörködhetnek a természet nyújtotta szépségekben. A természet csodás tavaszi színekben pompázik, májusban nyílnak a pünkösdi rózsák és a murvafürt (Bougainvillea) is. Egyelőre csak a szabadtéri szekció látogatható, az üvegházak zárva tartanak.

A Füvészkert egyik legkedveltebb része a langyos vizű tavak és környékük. A tavat nyaranta tavirózsák díszítik, ám az egyik legnagyobb szenzáció is itt található, amely évente többezer látogatót vonz: ez az indiai lótusz. Közép-Európa legnagyobb állománya található itt, amely teljesen beborítja a tó felszínét. Az állomány majdnem egyidős a botanikus kerttel, az első növények az alapítás után néhány évvel kerültek Szegedre az óföldeák-gencsháti Návay-kastélyból.

Az arborétum több ezer cserjének és fa fajtának nyújt kellemes otthont. Kiemelkedőnek mondható a fenyőgyűjtemény, melyben a Füvészkert bejáratához közel fellelhető a legöregebb magyarországi szecsuani ősfenyő. A Füvészkertet végigjárva növényföldrajzi alakulásokban ismerkedhetünk meg a Dunántúl és hazánk középhegységeinek növényvilágával. Azonban a mediterrán és a balkáni növények is igen gazdag példányszámban képviseltetik magukat. Van egy nagyon szúrós, ám annál változatosabb gyűjtemény is, ez nem más, mint a kaktuszgyűjtemény, melyeknek a kert üvegházai biztosítanak megfelelő atmoszférát. Ebben a trópusi hangulatban élnek a legkülönlegesebb pálmafélék, a meseszép orchideák és a trópusi erdők harasztjai is.

A Füvészkert alapítása az előző századra nyúlik vissza. A város 20 kh (katasztrális hold) szántóföldet ajándékozott a kolozsvári egyetemnek Szegedre költözése után, füvészkert létesítés céljából. A növények betelepítését az akkori igazgató, Győrffy István kezdte meg. A kert a mai napig egyetemi fenntartásban működik, viszont már a nagyközönség számára is látogatható. A kert rendszerezetten mutatja be a gazdasági jelentőségű fajokat, így a gyógy- és fűszernövényeket, a festő-, rost- és élelmiszernövényeket, de részt vesz a védett növények megóvásában is.

A Füvészkert minden nap 9 és 18 óra között látogatható a biztonsági előírások betartásának a feltételével.

A Füvészkert üvegházai nem lesznek látogathatóak, a lepkekert azonban megnyitotta kapuit. A kültéri rendezvények, foglalkozások és programok jelenleg szünetelnek. Mivel a járványveszély még nem múlt el teljesen a következő óvintézkedések betartását kérik a kertbe látogató vendégektől:
Kérjük, fokozottan figyeljenek a higiéniára és a fertőtlenítőszerek használatára! Az egy háztartásban élőkön kívül mindenki köteles a 1,5  m-es távolság betartására.

A Füvészkert egész területén szájmaszk viselése ajánlott!

Nyitva tartás:
minden nap 9.00-18.00

A jegyárak ITT érhetőek el.

SZTE Füvészkert
Szeged, Lövölde u. 42.

Információ:
+36-62/544-108
fuveszkert@bio.u-szeged.hu 1
https://www.fuveszkert.u-szeged.hu/ 2
Links:
  1. mailto:fuveszkert@bio.u-szeged.hu
  2. https://www.fuveszkert.u-szeged.hu/