Szeged Tourinform
https://szegedtourism.hu/hu/kurgan-termeszetvedelmi-bemutatohely/

Kurgán Természetvédelmi Bemutatóhely






 

Szegedtől kb. 10 km-re, az E5. számú főút 157-158 km között található a Kiskunsági Nemzeti Park régi-új bemutatóhelye.
A látogatóközpont két részből áll. A korábbi Tisza-völgyi Bemutatóház állandó kiállítása az Alsó-Tisza-vidék jellemző élőhelyeit és védett természeti értékeit mutatja be.
Az újonnan épült Kurgán Házban Kuvik Kornél ismerteti meg a látogatókkal az Alföld jellegzetes, védett földtani értékeit, (kun)halmait interaktív, mesés kiállításon. Betekinthetnek a sztyeppék, gyepek sokszínű világába és őseink életébe. Megtudhatják, hogyan fonódik össze a történelem a hagyományokkal és a természetvédelemmel.
A szikes tavak - mint a hajdani szegedi Fehér-tó - nyüzsgő élővilágát bemutató installáció is helyet kapott a falak között.

Az épületegyüttes mögött induló Sirály-tanösvényen található kilátó betekintést nyújt a Fehér-tó madárparadicsomára.

Tárlatvezetés a nyitvatartási rend szerint, illetve előzetes bejelentkezés alapján ettől eltérő időpontban is kérhető. A program bővíthető vezetett túrával a tanösvényen, előre egyeztetve.

Nyári tárlatvezetés indul 2024-ben:
-júliusban minden hétfőn és pénteken 10 és 17 órakor;
-augusztusban minden hétfőn, 10 és 17 órakor, kivéve aug.19.;
aug. 16. és aug. 23. kivételével minden pénteken 10 és 17 órakor.

Információ:

Cím: 6763 Szatymaz, I. körzet 70.
Puskás Ágnes oktatási referens +3670/383-1222, puskasa@knp.hu 1
Web: www.knp.hu 2
Links:
  1. mailto:puskasa@knp.hu
  2. https://www.knp.hu/hu/kurgan-termeszetvedelmi-bemu tatohely-szatymaz