Szeged Tourinform
https://szegedtourism.hu/hu/mi-lesz-veled-turizmus/

Mi lesz veled turizmus?




A COVID-19 WHO által világjárvánnyá való kinyilvánítása, és a fertőzöttek számának rohamos növekedése következtében milliók életformája borult fel egyik-napról a másikra, és ez számos gazdasági  ágazatra nyomta rá a bélyegét.

A legnagyobb veszteséget -többek között- a turisztikai ágazat szenvedi, amely a tavalyi évben a bruttó hazai termék (GDP) 13,2 százalékát adta. A hotelek sorra zárják be a kapuikat, a légiközlekedés leállt, a szállásfoglaló oldalakon sorra történnek a lemondások. Számszerűsítve az MTÜ adatai alapján:

„Az MTÜ a Nemzeti Adatszolgáltató Központon keresztül online látja 1070 szálloda, 1700 panzió, és 27 000 magánszálláshely adatait. Ennek alapján március első hetében még a szálláshelyek töltöttsége 70 százalékos volt, a következő héten 50 százalékos, március közepén már 35 százalékos, ezen a héten pedig Budapesten 11 százalékos, vidéken 15 százalékos volt az átlagos töltöttségi szint.”

Ezért természetesen senki nem hibáztatható, hiszen a jelenlegi körülmények között az utazás egyáltalán nem kérdés, a #maradjotthon-mozgalom mindannyiunk érdekét (és nem utolsósorban egészségét) védi.

Magyarországon  mintegy  400.000 ezer személy dolgozik a turisztikai ágazatban, Guller Zoltán az MTÜ vezérigazgatója szerint elsődleges cél a munkaerő Magyarországon tartása, hiszen nélkülük lehetetlen volna újjáépíteni az ágazatot. A kormány az elmúlt napokban különböző könnyítésekkel nagyban hozzájárult az ágazat fennmaradásához:  június 30-ig teljes egészében elengedik a munkáltatók járulékfizetési kötelezettségét, a munkavállalók járulékát pedig jelentősen csökkentik, nem kell fizetniük nyugdíjjárulékot, és az egészségbiztosítás díja a törvényi minimumra csökken. Továbbá a helyiségbérleti szerződéseket nem lehet felmondani, és a bérleti díjakat sem lehet megemelni, valamint az év végéig felfüggesztik minden magánszemély és vállalkozás szerdáig megkötött hiteleinek tőke- és kamatfizetési kötelezettségét.
A teljes szöveg a turizmus online oldalán 1 olvasható.

A hazai turizmus túléléséért a kormányzati szint mellett a civil szféra is jelentősen hozzá tud járulni. Az egyik legfontosabb dolog jelen pillanatban az az, hogy a már előre lefoglalt szállásainkat ne mondjuk le, hanem tegyük át egy későbbi időpontra.

Nemrég elindult a Jót ettem!-kampány a Magyar Turisztikai Ügynökség együttműködésével, amellyel igyekeznek a különböző vendéglátóipari egységeknek segítséget nyújtani. A kampány célja arra buzdítani az embereket, hogy a továbbiakban is fogyasszanak az éttermek kínálatából, válasszák az elviteles módot vagy a házhozszállítást.

Mihelyst sikerül megfékezni a koronavírus okozta megbetegedések számát, az MTÜ komoly marketingaktivitást fog elindítani, melyhez 20 milliárd forintos keretet állított fel. A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2019-ben sikerült felülmúlni az előző évi mutatószámokat, hasonló tervekkel tekintenek a jövőbe is.

 

 
Links:
  1. https://turizmus.com/szabalyozas-orszagmarketing/m egjelentek-az-adokonnyitesi-csomag-reszletszabalya i-1169356