Szeged Tourinform
https://szegedtourism.hu/hu/randielmeny-onjaro-seta/

Randiélmény önjáró séta




Járjatok együtt egy sétát, melyben egyszerre ismerhetitek meg a kapcsolatotokat és Szegedet egy különleges perspektívából!

Legyetek együtt akár 1 hete vagy több évtizede, ez a program garantáltan megmozgat benneteket és a kapcsolatotokat is! Szeged szerelmei pedig végig a segítségetekre lesznek.
Kifejezetten pároknak ajánlott program.

Miért is önjáró a séta?
Újabb „önjáró” élménysétánkra bármelyik napon elmehettek, ahol csak ketten lesztek. Nincs időkorlát, bármikor megállhattok vagy épp begyorsíthattok, mindez csak rajtatok múlik. Az egyetlen, amihez alkalmazkodni kell, az a megállók nyitvatartása, ezért kérjük, hogy ha 24 órán belül szeretnétek menni a sétára, akkor mindenképpen telefonon egyeztessetek velünk jelentkezés előtt.

Fontos! Ez a séta minden nap délután 3 óra után elérhető.

Program:
A séta útvonalán szegedi szerelmes történetek mellett a saját kapcsolatotok legfontosabb sarokpontjait és mérföldköveit is fel kell elevenítsétek, így igazi kalandos és egyben romantikus időutazáson vehettek részt. Nincs másra szükségetek csak egy telefonra (ahova előzetesen elküldjük az útvonalat és a feladatsort), és legfőképpen egymásra. A séta végén egy karibi hangulatot idéző remek belvárosi helyen biztosítunk egy alkoholos vagy alkoholmentes koktélt a számotokra, amellyel méltó módon megünnepelhetitek a szerelmeteket.

Töltsetek együtt minőségi időt, randizzatok és közben fedezzétek fel egymást és a várost is!

A séta időtartama körülbelül 2 óra.

Jegyára:
3.500,-Ft/fő

A sétát az Élményséta szervezi.

Információ:
Tel: +36 20 933 7443
Email: info@elmenyseta.hu
https://elmenyseta.hu/program/randielmeny/