A múzeum mögött az egykori vár Mária Terézia kapujának maradványai láthatók. Alapja a város Nagyárvíz előtti terepszintjén helyezkedik el, a feltöltés magassága mintegy másfél méter. A Tisza partjától a mai Széchenyi térig húzódó várfalakat az árvíz után szinte teljesen elbontották, a megmaradt épületrész a Móra Ferenc Múzeum kiállítóhelye. Közelében áll Erzsébet királyné carrarai márványból faragott szobra, Ligeti Miklós alkotása. A Tisza Magyarország leghosszabb folyója, a Keleti-Kárpátokban ered és az ország keleti felén keresztülhaladva Szerbiában egyesül a Dunával. A 19. század legnagyobb vállalkozása volt a folyamszabályozás, amely Széchenyi István kezdeményezésére az 1840-es évektől indult meg, Vásárhelyi Pál vízmérnök tervei alapján. A folyó hajózhatóvá vált, kiszárított egykori öntésterületét mezőgazdasági művelésbe vonták. A hasznok mellett azonban jelentkezett az árnyoldal is, az egyenes mederben gyorsabban halad a folyó vize, gyakoribbak a veszedelmes áradások. Szegedet történetének legnagyobb katasztrófája az 1879-ben bekövetkezett Nagyárvíz, amely a várost teljesen elpusztította. A mai körutas-sugárutas városszerkezet az ezt követő újjáépítés eredménye.
![Share on Facebook facebook](https://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/facebook.png)
![Share on Twitter twitter](https://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/twitter.png)
![Share on Google+ google_plus](https://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/google_plus.png)
![Share on Reddit reddit](https://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/reddit.png)
![Pin it with Pinterest pinterest](https://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/pinterest.png)
![Share on Linkedin linkedin](https://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/linkedin.png)
![Share by email mail](https://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/mail.png)