Pénteken, július 19-én 18 órakor egy fesztiválnyitogató és hangulatteremtő óriásbábos utcai menetre várják az érdeklődőket a Roosevelt téri játszótéren, ahonnan indul a vonulás. Feltűnő lesz és zenés, mindenki hozzon bubifújót!
Július 20-21-én bábelőadások, koncertek, interaktív játékok egész sora várja a fesztiválozókat az újszegedi Erzsébet Ligetben, szombat és vasárnap 10 és 19 óra között.
Napi öt bábos előadás, a Kövér Béla Bábszínház saját bábkoncertje, valamint Rutkai Bori Banda és Kiskalász zenekar a színpadon, avagy a Tiszavirág téren! Lesz a sétányon a SkálaKópé zenekar és a Dodók menete, de feltűnik megannyi játék is, úgy, mint a Kövér Béla Bábszínház saját fejlesztésű társasjátéka, a Port Ciggedin, jön Kádár Ferkó fotószínháza, lesz Tekergőtér és Banyaforgó, de Felhővadászat és Emeld a magasba! darus játék is. A szegedi civilek és intézmények izgalmas foglalkozásokkal várják az érdeklődőket a Sirály téren, a Ponty tér pedig a csöppségek puha birodalma lesz ezen a hétvégén.
A fesztiválon idén sem lesz catering szolgáltatás, a környezettudatosság jegyében. A Ligetben található közkutak rendelkezésre állnak a kulacsokat újratölteni, de napijeggyel vagy bérlettel a ki- és bejutás egész nap adott, így a közeli boltok, étkezdék könnyedén látogathatók. A szervezők hangsúlyozzák: érkezzenek a családok pokróccal, csomagolt uzsonnával, és piknikhangulatban költsék el az uzsonnát, akár a csöppségek terén lekucorodva, akár előadást nézve, vagy egy sörpadra heveredve!
- Fotó: Kuklis István
- Fotó: Szabó Luca
- Fotó: Szabó Luca
Részletes program:
július 19. (péntek)
18:00 Óriásbábos vonulás – részletek később
július 20. (szombat)
Tiszavirág Béla színpad
10:00 Fabók Mancsi: A székely menyecske meg az ördög
13:00 Mikropódium: STOP
15:00 MárkusZínház: Az égig érő fa
18:00 Rutkai Bori Banda
Tiszavirág Bori színpad
11:00 Pályi János: Vitéz László
16:00 Kövér Béla Bábszínház: Bábkoncert
17:00 Simorág TánCirkusz: Ma no mese
Sétány
11:45 SkálaKópé menetzene
14:00 SkálaKópé menetzene
17:40 SkálaKópé menetzene
Egész nap: Bringaverkli
július 21. (vasárnap)
Tiszavirág Béla színpad
11:00 Ziránó Színház: A zöldszakállú király
14:00 Ágoston Béla és Danny Bain mesekoncert
16:00 KL Színház: Sárkányölő Sebestyén
18:00 Kiskalász zenekar
Tiszavirág Bori színpad
10:00 Gulyás László: Egérparádé
15:00 Kövér Béla Bábszínház: Bábkoncert
17:00 Danny Bain: Jack, a megmentő
Sétány
13:00 Langaléta Garabonciások: Betyárvirtus
15:30 Dodók menete – utcaszínházi hökkentés
17:40 Dodók menete – utcaszínházi hökkentés
Játszóterek, amik mindkét napon lesznek:
Port Ciggedin, Felhővadászat, GolyóZOO, Emeld a magasba! darus játék, Kádár Ferkó Fotószínháza, Molyolda, Tekergőtér, Csöppségek játéka, Banyaforgó
A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják, és a rendezvényen az akkor hatályos rendeleteknek megfelelő szabályok lesznek érvényben.
- Fotó: Szabó Luca
- Fotó: Szabó Luca
- Fotó: Szabó Luca
Jegyértékesítés:
napijegy: 4.000 Ft
családi napijegy (4 fő): 14.000 Ft
kétnapos bérlet: 6.500 Ft
családi kétnapos bérlet (4 fő): 23.000 Ft
Jegyek elővételben a tixa.hu-n, valamint helyszínen válthatók. A fesztivál időtartama alatt csak a helyszínen van lehetőség jegyet vásárolni.
![Share on Facebook facebook](https://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/facebook.png)
![Share on Twitter twitter](https://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/twitter.png)
![Share on Google+ google_plus](https://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/google_plus.png)
![Share on Reddit reddit](https://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/reddit.png)
![Pin it with Pinterest pinterest](https://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/pinterest.png)
![Share on Linkedin linkedin](https://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/linkedin.png)
![Share by email mail](https://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/mail.png)