Rákász Gergely: Lords of the Organ VIII. – Vivaldi, Bach, Gershwin
július 14. – 20:00 - 21:30
Esemény Navigation
Vivaldi – Négy Évszak sorozatának végéhez érkezünk idén az időskor bölcsességét idéző Tél Concerto-val. Vivaldi gyönyörű harmóniái mint korábban, úgy most is mélyebb szellemi, lelki rétegeket is megmozgatnak a hallgatókban.
Szabadság, fiatalság, életöröm, ritmus, zene, és a nagyváros hangjai, zajai, ez a Kék Rapszódia lelke. Születésének közegeként az első világháború utáni évek hisztérikus Amerikáját kell magunk előtt látnunk. A közönség féktelen felszabadulni, szórakozni vágyásában mindig újabb műveket, rekordokat várt, és Gershwin azok közé tartozott, akik okosan kiszolgálták, de ugyanakkor irányították is az átlag ízlést.
150 éve született a nagyszerű angol komponista Gustav Holst, akinek Bolygók szvitje számos hollywoodi legendás filmzenét ihletett úgy a Csillagok Háborúját, mint a Gladiátort. A szvit tételei közül a kiáradó, a teremtő, az Istenek ura, a legnagyobb bolygó a Jupiter tétel szólal meg a koncerten.
Bach intim és felemelő zenéjét az „Ékesítsd magad ó kedves lélek” címűt 1724-ben éppen 300 éve írta. Ez is szerepel a koncert műsorán.
Változatos muzsikák, erő és alázat, mélységek és magasságok, mindez Látványkoncert formában, lenyűgöző művészi grafikákkal kiegészítve a zenét, hiszen a koncert Gershwinhez és Vivaldihoz hasonlóan nem csak kiszolgálni, de formálni is igyekszik a közízlést!
Az előadásra jegyek válthatók online a Jegy.hu jegyportálon, személyesen az Interticket jegyirodáiban, például a szegedi Tourinform irodában (Széchenyi tér 12.)
Információk:
Facebook esemény: https://www.facebook.com/ev…