Muzsikáló Udvar: Nyolc évszak
A Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertje. Szólista: Kosztándi István, Vezényel: Gyüdi Sándor
A Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertje. Szólista: Kosztándi István, Vezényel: Gyüdi Sándor
Szűcs Gabi és Schell Judit főszereplésével! Utazzunk vissza közel száz évet az időben, amikor folyt a swing és a jazz, folyt a pezsgő, a női sors pedig a férfi körül forgott!
Szaszák Zsolt, Kerényi Miklós Máté és Kardffy Aisha musical estje
Fenyő Miklós nagyszabású koncertje az Újszegedi Szabadtéri Színpadon
Bősze Ádám, Gubik Petra és Oláh Zoltán estje.
Július 25-én néhány hideg sör mellett három zenekar fagyos fémzenei rituáléjára is leugorhatsz a Városi Rock Klubba! Lesz dark metal, death metal és még több dark metal!
Hagyományainkhoz híven a rendezvényt a kerti tavunkat közel száz éve díszítő indiai lótusz csúcsvirágzásához igazítva, július utolsó hétvégéjére időzítettük.
Az évek óta nagy sikerű fúvós térzene idén is folytatódik a Móra-parkban. Az érdeklődők július 5. és július 26. között minden szombaton 19.00 órától hallgathatják a zenekarok előadását.
A 80-as években alakult Pál Utcai Fiúk, Magyarország egyik legrégebben játszó alternatív rock zenekara.
Sok szeretettel várjuk az érdeklődőket!
A Magyarul Szeretjük Zenekar koncertje az Újszegedi Szabadtéri Színpadon
Új albumok kerülnek bemutatásra!
Dés László, Básti Juli, Für Anikó, Mácsai Pál és Nagy Ervin koncertje az Újszegedi Szabadtéri Színpadon
LÁSZLÓ ATTILA ÖNÁLLÓ KONCERTJE
“Amíg van kire várnom” címmel
Jegyek kaphatók kizárólag a
https://www.jegy.hu/…/laszlo-attila-onallo-koncertje… oldalon.
jegyár: 4.990 Ft / fő
A Rock Királyság várfalai ma este megremegnek. A nép már megint nem bír magával.
A Komp kollektíva újra felbontja a leveleket.
A Stanley Jordan Quartet koncertje az Újszegedi Szabadtéri Színpadon
A MOODS Ambient műsorán klasszikus-, film-, és világzenei ötvözetek hallhatók elektroakusztikus atmoszférákkal.
Együtt hallgatod a Eurythmics-et és a Chvrches-t, Blondie-t és a Ladytron-t, egyszerre utazhatsz a klasszikus és az új Szárnyas Fejvadász apokaliptikus városaiban.
Perzselő szenvedéllyel eljátszott ritmusok, jól ismert slágerek, tomboló ütemek és fülbemászó szövegek, mindezt minden sallang és felszínesség nélkül – ez az ITI.
A szervezők szándéka megmutatni a szegedieknek, milyen értékes zenészek élnek és alkotnak a városban.
Nemzetközi Nótafesztivál „Tavasz van a Tisza-parton” – magyar nóta és operett est
A Filharmónia Magyarország nagy hagyományú OrgonaPont sorozata szerethető, minőségi élményt kínál mindenkinek, aki szereti a szépet.
Augusztus 19-én, kedden délután veszi kezdetét a két napos rendezvény a Széchenyi téren, ahol élő koncertek, gyermekprogramok, fúvószenekari találkozó és utcabál is várja a szórakozni vágyókat.
Teremtéstörténet – zene, ami a pillanatban születik
2025-ben ismét SZINkópé fesztivállal várja a gyerekeket a Kövér Béla Bábszínház az újszegedi Erzsébet Ligetben!
Hauber Zsolt újra színpadon!
Napfény, gyönyörű lányok, jóképű pasik, a legmenőbb koncertek és felejthetetlen atmoszféra a Tisza partján, a világ legszeretnivalóbb városában, Szegeden.
A Bárka bemutatja a III. Szegedi Gin & Rum Gasztro Fesztivált szeptember 4-7. között.
Csatlakozz egy exkluzív koncertélményhez, ahol Marcello Rota, a világhírű olasz karmester életre kelti a filmtörténelem legikonikusabb dallamait!
Az Anima Sound System klasszikus dalai autentikus megszólalásban.
Egy különleges koncert, ahol a zene, a fények és a helyszín együtt teremtenek egészen más hangulatot.
A Pick Arénában tartandó koncert méltó összegzése lesz egy igazán szép jubileumnak, különleges látvánnyal kiegészülve, ahol egy vers erejéig még Cipő is megjelenik a színpadon.
A koncert címe „Jelbeszéd 2.0”.
A 2025-ös turnén – a zenekartól megszokott módon – a teljes életműből szemeznek dalokat. A közönségkedvencek mellett természetesen lesznek ritkábban játszott, csak erre a turnéra kidolgozott meglepetések is.
Szent Gellért ünnepéhez kapcsolódva a Szeged-Csanádi Egyházmegye minden év őszén megrendezi a Szent Gellért Nemzetközi Fesztivált A koncerteken olyan komolyzenei ritkaságok csendülnek fel, amelyek a város tartalmas zenei életét tovább színesítik.
Break Free – A Queen Tribute Show Magyarországi Turnéja
A kétszeres aranylemezes Swing à la Django zenekar egyik legújabb izgalmas zenei kísérletét mutatja be a híres olasz zeneszerző és hegedűművész, Antonio Vivaldi legnépszerűbb művének átdolgozására.
Az egész estés műsor dalfeldolgozásai között az 1980-as és ’90-es évek legnagyobb filmslágerei szerepelnek.
Gryllus Vilmos koncert
Mit jelent nekünk József Attila? Ismerjük az életét. Van kedvenc versünk tőle. Életszakaszainkban újra- és újraértelmezzük sorait. De ritkán gondolkozunk el azon, hogy milyen pusztító szenvedély és szeretni vágyás élt benne.
Ismét várjuk a szegedieket egy jó hangulatú, kreatív tökfaragásra, ami mellett interaktív foglalkozások, színpadi programok, kézműves vásár, körhinta, óriás építőkocka és persze nyitott víztorony várja a kilátogatókat a Szent István téren.
Az együttes határtalan kreativitással ötvözi a klasszikus zenét a modern műfajokkal, mindezt mesteri improvizációkkal fűszerezve.
Jazz hangzásban csendülnek fel azok a dallamok, amelyek gyermekkorod legszebb emlékeit idézhetik fel benned.
Visszatér az aranytorkú, Fonogram-díjas énekes a Garden Bistro színpadára!
A Szegedi Jazz Napok Magyarország egyik legkorábban indult jazzfesztiválja. A rendezvény a műfaj kedvelt találkozóhelye, választékos programjait a hazai és külföldi közönség mellett a világ vezető muzsikusai is szívesen látogatják.
Lehengerlő latin slágerek szimfonikus zenével – először Magyarországon!
A misztikusan megvilágított falak között életre kelnek a nagy musical legendák dalai: Az Operaház Fantomja, Rómeó és Júlia, Macskák és olyan világslágerek, melyek úgy simítják meg a lelket, mint egy régen vágyott ölelés.
Az egy hónapig tartó rendezvénysorozat célja, hogy az egyetemen működő művészeti csoportok és művészi ambíciókkal rendelkező hallgatók mellett neves előadó- és alkotóművészek mutatkozhassanak be Szeged közönsége előtt.
Te rongyos élet…avagy „Az én Kálmán Imrém!” – kisoperett két felvonásban.