A Szent István tér déli oldalán áll a négyemeletes, szecessziós stílusban épült műemlék épület. Móricz József szegedi postai tisztviselő megbízása alapján Raichle Jenő Ferenc építette 1910 és 1912 között.
A mai Városháza a harmadik épület egyazon helyen, azonos funkcióval. Az első, szerény kivitelű épületet 1728-ban építették, ennek helyén a 18-19. század fordulóján Vedres István tervei szerint, már a mai alapterületen épült meg a második.
A Lipovszky testvérek, Henrik és József alkotása az 1837-43 között felépített, jó állapotban fennmaradt műemlék. A szép arányú zsinagóga Szeged legszebb klasszicista stílusú műemléke.
Az alföldi karakterű magyaros szecesszió jellegzetes homlokzati burkoló anyaga, a vörös klinkertégla, melynek szalagos díszekbe, íves keretezésekbe, tagolt párkányzatokba rendezett mustrái tekintélyt sugárzó megjelenést adnak az egykori fölsőbb leányiskola terjedelmes épületének.
Az építész szegedi palotája nagyobb méretű, hivalkodóbb kivitelű, mégis szerényebb szabadkai párjánál, nem éri el annak nagyszerű stílusegységét, részleteinek kidolgozottságát.
A kései szecesszió szegedi remeke a városképet hangsúlyosan alakító saroképület. Szertelenül mozgalmas homlokzatait a szecessziótól távolodni kényszerülő építészi fantázia szüleményének, és az eklektikához visszatérni kénytelen tervezői belátás józanságának köszönhetjük.
A tornyát díszítő figura miatt Kakasos templomnak is nevezett épület 1884-ben készült el, Schulek Frigyes tervei alapján. Megépítése a Nagyárvíz utáni újjáépítést jellemző összefogás szép példája.
Az oldal használatával beleegyezik a sütik (cookie-k) használatába az oldalon. A Weboldal egyes részei ún. "cookie"-kat használnak- kis fájlokat, amelyek az Ön hardverének merevlemezén tárolódnak, - adatfeljegyzés és az Ön azonosításának és további látogatásainak megkönnyítése céljából. Ön beállíthatja a böngészőprogramjában, hogy értesítést kapjon arról, ha valaki cookie-t kíván Önnek küldeni, és Ön határozhatja meg, hogy el kívánja-e azt fogadni. (Ne feledje, hogy a cookie-k el nem fogadásakor egyes Weblapok nem működnek tökéletesen, illetve előfordulhat, hogy Ön nem kap jogosultságot bizonyos adatokhoz való hozzáféréshez. A cookie-kal kapcsolatban további információt a www.cookiecentral.com címen találhat.)Ok