A jelenlegi helyzet miatt a turizmus az egyik olyan ágazat, melyet a legsúlyosabb károk érik. A légitársaságok és a repülőgépgyártók sorra jelentik be járatkorlátozásaikat és a leállást. Reméljük, ez a helyzet a jövőben javulni fog, és ismét felvirágzik a légi közlekedés, hogy minél több szép helyre el tudjunk látogatni. Most nézzünk vissza arra az időre, amit a repülés aranykorának is bátran nevezhetünk!
A polgári repülés a második világháború után kezdett elterjedni, amikor a háborúban kidolgozott fejlesztéseket már nem katonai gépeken, hanem utasok szállítására alkalmas repülőkön kezdték alkalmazni. Az 1950-es években a korábbi légcsavaros modelleket a gyorsabb, korszerűbb sugárhajtású repülőgépek váltották fel. Ezzel a menetidő közel felére csökkent, valamint az Atlanti-óceán felett átkelő járatoknak sem kellett megállni tankolni Újfundlandon vagy az Azori-szigeteken. Ezek a változások mind a kényelmet szolgálták, így nem meglepő, hogy az érdeklődés is megnőtt a légi közlekedés iránt.
Míg a két világháború között a repülés valóban csak a nagyon gazdagok kiváltsága volt, addig az 1950-es évektől ezt a luxust egyre többen engedhették meg maguknak. Elsőként 2 amerikai óriás tűnt fel a repülőgépgyártás piacán, a mai napig is ismert Boeing és a McDonnell-Douglas. Egészen az 1980-as évekig uralták az ágazatot, amikor is feltűnt az európai Airbus, a Boeing pedig bekebelezte a McDonnell-Douglast, így újra monopol helyzetbe került a repülőgépgyártók piacán – és a mai napig tartja magát.
De térjünk vissza a polgári repülés elterjedéséhez. A repülőgépeket gyártó cégek, illetve a légitársaságok is nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy utasaik a megfizethető luxust kapják repüléseik során. A „megfizethető” jelző egy kissé túlzó, hiszen még a ’70-es években is igen magasra rúgott – a repjegy ára, például a New York–Hawaii útra közel 3000 dollárba került, ami akkoriban még hatalmas összegnek számított. Hogy miért is nevezhetjük mégis aranykornak ezt az időszakot? Az emberek igazi programnak tekintették és várták a repülést, akár hosszú, akár rövid útra indultak. Elegáns viseletben utaztak, és a légitársaságok is ínyencségeket: pezsgőt, tortát, kaviárt szolgáltak fel utasaiknak, sok esetben még zongorabárok is helyet kaptak a repülőn. Kényelmesebbek és különlegesebbek voltak a repülési szokások akkoriban.
Mai szemmel visszanézve furcsa lehet, hogy ekkor még dohányozni is lehetett a gépeken. A sugárhajtóművek akkori fülrepesztő hangja – mint amilyen az akkoriban legmodernebb Boeing 707-esé volt – nem zavarta az utasokat, mert ebben a hangban nem az utazásuk zavaró tényezőjét, hanem a fejlettség, a luxus és a modern élet hangját hallották. Érdekelte és lenyűgözte őket a technika és tudomány csodája, amit ma már természetesnek veszünk.
Természetesen a mai első, illetve business osztályokhoz nem érnek fel a régi időkben luxusnak számító fejlesztések, hiszen a mai repülőgépeken rendelkezésre áll külön tv, ötfogásos étkezés, korlátlan pezsgőfogyasztás, és még sorolhatnánk a megfelelő összeg ellenében kérhető szolgáltatásokat.
Kétségkívül a mai légiközlekedés sokkal biztonságosabb, halkabb, környezetbarátabb és gyorsabb, mint amilyen az „aranykorban” volt, és valószínűleg nem is akarjuk visszasírni az akkori gépeket. Azonban, amit megőrizhetünk a régi idők utasaiból, az az a lelkesedés és érdeklődés, ahogyan a repüléshez viszonyultak, hiszen nem kell szeretnünk a repülést, de nem vitatható, hogy a modern vasmadarak lenyűgöző alkotásai a technikának és a tudománynak.
Források:
https://airportal.hu/legitarsasagok-hirdetesei-a-repules-aranykorabol/
https://legikozlekedes.com/2017/06/07/a-legikozlekedes-aranykora-mitosz-megis-eljott/
Könyv: Francois Besse: Repülőgépek, 2008
