„A legek tere”: Sétáljon velünk a Széchenyi téren!
A séta során megemlékezünk a Széchenyi tér története mellett az ott álló köztéri alkotásokról, fákról s végigjárjuk a tért övező gyönyörű, hatalmas műemléki épületeket.
A séta során megemlékezünk a Széchenyi tér története mellett az ott álló köztéri alkotásokról, fákról s végigjárjuk a tért övező gyönyörű, hatalmas műemléki épületeket.
Múzeumi sétánk során bejárjuk az újjávarázsolt kiállító tereket, megismerkedünk az izgalmas, újszerű tárlatokkal.
Ismerje meg a szegedi szecesszió jelentős építészeit!
A program során a résztvevők Szeged-Alsóvárost végigbarangolva ismerkedhetnek meg az oromzatos házak történeteivel, típusaival.
Volt már olyan érzésetek, hogy minden mindennel összefügg és néha egymástól teljesen távol álló dolgokról derült ki, nagyon is sok közük van egymáshoz? Tettétek már föl ezt a kérdést: Hogy…
Szecessziós séta Szeged belvárosában
Legyenek akár legendásan szépek, akár tehetséges „kisinasok” vagy üzletasszonyok, akár szerelmesek, akár boldogtalanok, akár kőből vagy bádogból 2 órás sétánk során ők kerülnek a fókuszba.
Belvárosi csavargásunk során Szeged vízhez kapcsolódó érdekességeiben merülünk el. Igazi hűsítő titkok tárulnak fel előttünk, a program végén pedig egy isteni csavaros finomság vár. A víz bizony igencsak kétarcú –…
Szeged a napfény és a romantikus séták városa. Egy ilyen romantikus séta keretében ismerkedünk meg a szegedi szecesszió legnagyobb tervezőjével Magyar Edével.
A magyar Gaudiként is ismert sztárépítész által tervezett épületeken keresztül mutatjuk be munkásságát, életét és szerelmeit.
Mi köze a matematikának az első magyar nyelvű regényhez? A „Duna” megjelent a Tiszán – avagy mi járatban minálunk gróf Széchenyi István? Miről beszélnek a papírlapok Klebelsberg Kunó szobra körül?…
Fedezzük fel a díszes homlokzatok titkait és a mögöttük rejtőzködő párhuzamos világokat: a tulajdonosok, a bérlők és a cselédek történetét!
Pattanj velünk kerékpárra és fedezd fel Szeged nevezetességeit drótszamáron gurulva
Alsóváros Szeged egyik legarchaikusabb és legzártabb településrésze volt sok évszázadon keresztül. A középkortól itt élő ferencesek miatt Jámborvárosnak, a paprikakikészítők miatt pedig Paprikavárosnak is nevezték ezt a városrészt.
Ezt a programot iskolás, nyugdíjas vagy baráti csoport a számára ajánljuk, kizárólag előre egyeztetett időpontban!
Az 1700-as évek elején nagyon mozgalmas időket éltek a szegediek, és leginkább azért küzdöttek, hogy a város visszanyerje kiváltságait, amiket a török uralom alatt elveszített. III. Károly király egy feltételhez…
Juhász Gyula a XX. század meghatározó irodalmi folyóiratának, a Nyugatnak az első nemzedékéhez tartozott. Borongós hangulatú versei miatt magába forduló, szomorkás személyiségnek gondoljuk, holott egy kitűnő humorú, a tehetségeket és…
Sétánk során bejárjuk a Széchenyi teret, megcsodáljuk a Városházát, a Sóhajok hídját, megtudjuk miért Kossuth Lajos szobra áll a Klauzál téren és kiről-miről kapta a nevét a Kárász utca.
A séta során a résztvevők megismerkedhetnek a szecessziós építészet meghatározó stílusjegyeivel, különleges anyagaival és formakincsével, kiemelkedő alkotóművészeivel.
Szeged legkülönlegesebb szecessziós épületét, az impozáns, kétszintes Reök-palotát akkor is megcsodáljuk, ha csak elhaladunk mellette – palotasétáink alkalmával azonban bebocsátást nyernek az érdeklődők a máskor nem látogatható részekre is!
A Szeged Tourinform Irodából induló kis beszélgetéssel egybekötött sétán Hódi Nóra idegenvezető segítségével megpróbálunk választ keresni arra, hogy létezett-e zsidó negyed a városban.
Állatok és különleges lények lépten-nyomon. Legújabb önjáró (egyéni) élménysétánkban egy különleges mesevilágba csöppentek, ahol nemcsak állatokkal, de igazi mitikus lényekkel is találkozni fogtok. Ezt a programunkat kifejezetten kisgyermekes családoknak és…
Szegeden is népszerű a városi képzőművészet, a street art. A város utcáin lépten-nyomon formabontó, izgalmas, modern művészeti alkotásokba botlik a figyelmes járókelő: graffiti, ugróiskola, versdoboz, mozaik, járdába vésett verssorok üzennek…
A 45 perces menetidő alatt lehetőség nyílik több nyelven megismerni Szeged városának legfontosabb épületeit, utcáit, tereit, látnivalóit és történelmét.
Ahelyett, hogy messzi városok adventi fényeit csodálná, tartson velünk itthon, Szegeden egy esti sétára az ünnepi díszbe öltözött belvárosban.
Járjatok együtt egy sétát, melyben egyszerre ismerhetitek meg a kapcsolatotokat és Szegedet egy különleges perspektívából! Legyetek együtt akár 1 hete vagy több évtizede, ez a program garantáltan megmozgat benneteket és…
Az esti séta során felfedezzük a belvárost és megismerkedünk az 1879-es árvíz után néhány év alatt felépült „Palotás város” épületeivel, tereivel, sugárútjaival.
A szecesszió elszakadást, elkülönülést jelent, az akadémiai irányzatokkal szemben létrejött művészeti irányzat, amely a mindennapok szürkesége ellen lázadva teremti meg ezt az elvarázsolt világot, melyet hullámzó homlokzatok, oromdíszek, táncoló lányok,…
Megismerkedhetnek a múlt és a jelen fontos helyszíneivel: a több mint 500 éves Havas Boldogasszony templom és ferences kolostor bejárásán túl Szeged leghallgatottabb rádióját, a Rádió88 stúdióját is felkeresik. A…
A séta során meglátogatjuk az Öreg Hölgyet és a térről kiindulva felfedezzük a környéket, amelynek csillogó ékkövei a Víztoronnyal közel egykorú szecessziós épületek.
Sétánk során hajdani és mai neves cukrászmesterek és édességkereskedők nyomába eredünk, s közben felfedezhetjük Szeged ízeit a rétesektől a csokoládékon át a tortákig, egy csipetnyi kóstolóval fűszerezve.
Az IWalk a Dél–kaliforniai Egyetem (USC) Soá Alapítványának interaktív digitális helytörténeti oktatási programja, melyet Magyarországon a Zachor Alapítvány valósít meg. Ahelytörténeti vagy tematikus séták – a USC Soá Alapítvány Vizuális…
Ezen a formabontó sétán a Tourinform irodától indulva a TIK épületéig barangolunk és Hódi Nóra idegenvezető kalauzolásával azokat az épületeket vesszük sorra a szegedi belvárosban stílustól függetlenül, amelyek szemmel láthatóan…
Sétánkon ízutazásra indulunk és körüljárjuk a szegedi gasztronómia alapanyagainak beszerzési helyeit: a híres vásárok és piacok színes világát, ahol a kofák a város különböző pontjain más-más portékát kínáltak gyékényről, szekérről, hajóról.
A látogatók egy egyórás bemutató keretében kapnak bepillantást a könyvtörténet különlegességeibe.
Szombati sétánk során Szeged utcáit járva ennek a kevésbé ismert, különleges stílusnak a nyomába eredünk!