Események betöltése
Keresés

Esemény nézetének navigációja

Kategóriák

Helyszínek

Korábbi Események

Események List Navigation

2023. november

„SZEMÉT”–ÜGYEK MIHÁLIK EDVIN Szeged város Zöld Programjáért felelős tanácsnok előadása az új hulladékgazdálkodási szabályokról

november 30. – 15:00 - 16:30
Bálint Sándor Művelődési Ház,
Temesvári körút 42.
Szeged, 6726 Magyarország
+ Google Térkép

„SZEMÉT”–ÜGYEK MIHÁLIK EDVIN Szeged város Zöld Programjáért felelős tanácsnok előadása az új hulladékgazdálkodási szabályokról

Tudj meg többet »

Diótörő

november 30. – 15:00 - 17:00
Nagyszínház,
Vaszy Viktor tér 1.
Szeged, 6720 Magyarország
+ Google Térkép

A Diótörő balett ötlete a cári színház egykori igazgatójától származott. E. T. A. Hoffmann: A diótörő és az egérkirály című meséje alapján olyan mese-balettet akart színpadra vinni, ami minden addigit felülmúl, mind hangzásban, mind pedig látványban. Csajkovszkijt kérte fel a muzsika megkomponálására. A hattyúk tava és a Csipkerózsika után harmadik, egyben utolsó balettje is nagy sikert hozott a szerzőnek. A Diótörő zenéjéből előbb a hat tételes szvit került bemutatásra 1892. márciusában, majd ugyanezen év decemberében bemutatták a pompásan kiállított színpadi…

Tudj meg többet »

Koreai bőrápolás a mindennapokban – a koreai rutin

november 30. – 17:00 - 19:00
Agóra, I. Élmény műhely (I. emelet),
Kálvária sugárút 23.
Szeged, 6722 Magyarország
+ Google Térkép

Hialuronsav, aloe vera vagy ázsiai gázló kivonat? Önnek melyik a megfelelő? Jöjjön el, ismerje meg és próbálja ki! Belépődíj: 1000 Ft / fő  

Tudj meg többet »

BEST OF FRISS HÚS 2023.

november 30. – 18:00 - 19:00
Belvárosi Mozi,
Vaszy Viktor tér 3.
Szeged, 6720 Magyarország
+ Google Térkép

Válogatás a XI. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál díjnyertes filmjeiből

Tudj meg többet »

Diótörő

november 30. – 19:00 - 21:00
Nagyszínház,
Vaszy Viktor tér 1.
Szeged, 6720 Magyarország
+ Google Térkép

A Diótörő balett ötlete a cári színház egykori igazgatójától származott. E. T. A. Hoffmann: A diótörő és az egérkirály című meséje alapján olyan mese-balettet akart színpadra vinni, ami minden addigit felülmúl, mind hangzásban, mind pedig látványban. Csajkovszkijt kérte fel a muzsika megkomponálására. A hattyúk tava és a Csipkerózsika után harmadik, egyben utolsó balettje is nagy sikert hozott a szerzőnek. A Diótörő zenéjéből előbb a hat tételes szvit került bemutatásra 1892. márciusában, majd ugyanezen év decemberében bemutatták a pompásan kiállított színpadi…

Tudj meg többet »

Déryné Program – Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmok

november 30. – 19:30 - 21:30
Szegedi Pinceszínház,
Dugonics tér 2.
Szeged, 6720 Magyarország
+ Google Térkép

A II. világháború végén járunk. Budapest ostrom alatt. Ezekben a bizonytalan időkben választja menedéknek az elhagyott villát egy szökött katona, és egy üldözött lány. A villát nem hagyhatják el, hiszen az egyenlő a biztos halállal.

Tudj meg többet »
+ Export: Események listája