A mostani időszak bezártsága ugyan megakadályozza, hogy vegyük a bőröndünket és útnak induljunk, azonban ez nem jelenti azt, hogy a négy fal között kell maradnunk. A gyönyörűen fényképezett, andalító zenékkel elkápráztató filmekkel képzeletben átkelhetünk bármelyik ország határán és átélhetjük az utazás izgalmait. Szánjunk időt a bezártság során ezekre a kiváló filmekre, így amíg várunk arra, hogy folytathassuk a felfedezést, sem kell lemondanunk a világ szépségeiről.
Alexandra: A GYES-ről visszatérve, a közelmúltban új munkatársként csatlakoztam a Tourinform csapatához. Már gyerekként is szerettem Szegedre utazni, kirándulni a családommal. Párom szülővárosa is történetesen Szeged, bár még gyerekkorában elköltöztek. Ő viszont mindig is visszavágyott, így mi ketten, már a közös életünk kezdeteitől, évről évre pár napot Szegeden töltöttünk. Kerékpáron, látszólag céltalanul jártuk be a várost, felfedezve a legeldugottabb zugokat is, s általában a Szabadtéri Játékok egy-egy előadásával is színesítettük az itt eltöltött napjainkat.
2011-ben Szegedre költöztünk. Azóta már nem csak turistaként, hanem kétgyermekes családanyaként is megismerhettem a város nyújtotta lehetőségeket, a színes programlehetőségek végeláthatatlan sorát.
Utazásaim alkalmával – bár főként a belföldi turizmust részesítem előnyben-, mégis megvannak a kedvenc országaim, melyek kultúrái közel áll hozzám. Franciaország kétségtelenül az egyik ilyen desztinációm.
Alexandra ajánlása: Éjfélkor Párizsban (2011)
Ezt a filmet először szülinapom alkalmából láttam és rögtön el is varázsolt! Akkor a télből vitt el a nyárba, a filmben megfogalmazódó térbeli és időbeli utazás mellett.
Most viszont itthonról még hangsúlyosabb ez az elvágyódás. Az Éjfélkor Párizsban a vágyak filmje, akárcsak mikor belefeledkezünk egy könyvbe, amiben csodálatos korok részesei lehetünk vagy romantikus hősnek képzelhetjük magunkat.
A finom, Woody Allen-i humorral átitatott filmnek köszönhetően eljutunk Párizsba. A főszereplő pont annyira különc figura, annyira nem a földön él, sőt, néha pont úgy mozog vagy beszél, mint a fiatal Woody Allen.
Egy amerikai fiatal jegyespár éppen itt, a szerelem városában szembesül azzal, hogy nem egymásnak lettek teremtve.
Gil, a zsibbasztó jólétre ráunt hollywoodi forgatókönyvíró, regényíróvá szeretne emelkedni a francia fővárosban. A város ikonikus épületei között nagyokat sétálgat, végig járja a bolhapiacokat és a kávézókat. Így szeretne inspirációt nyerni készülő könyvéhez. A ’20-as évekbe vágyik. Szerinte az volt Párizs igazi fénykora.
Mindeközben a gazdag családból származó, felszínes és sznob jegyese Inez, a könnyed élvezeteket hajszolja.
A történetben a fordulat akkor érkezik, amikor Gil felfedezi, hogy pontban éjfélkor Párizs egy bizonyos pontján egy autóba szállva időutazásban vehet részt, amely visszaröpíti az általa kedvelt 1920-as évekbe. Mintha egy mesevilágba csöppennénk a neves írók és festők által! Ugyanakkor az abban a korban élő, egyik szereplő pedig mégis a 19. század végi „Belle Époque” tökélyét sírja vissza.
A film mondanivalója, hogy a saját korunkat, saját jelenünket valahogy nem szeretjük, nem értékeljük, visszarévedünk a “bezzeg”-múltba. A film tanulsága most különösen aktuális, a jelen minden percét úgy kell kiélveznünk a lehetőségeinkhez képest, amennyire csak tudjuk!
Legalább annyira főszereplő itt Párizs, maga a város, mint a történet. A film egyfajta tisztelgés a város előtt. A film hamisítatlan párizsi hangulatot varázsol a néző otthonába, s mi magunk is szívesen andalognánk a hangulatos utcácskákban, vagy sétálnánk esőben a Szajna-parton!
Kép forrása: Google