Szegedi legendák sorozatunk negyedik részében a magyar történelem leghíresebb betyárját mutatjuk be, aki olyan hírhedt volt, hogy kufsteini fogsága alatt pénzért lehetett megtekinteni a piacon. Ő nem más, mint Rózsa Sándor.
Rózsa Sándor 1813. július 10-én, Röszkén született. A legendák szerint viharban érkezett, és világra jötte után lerúgta magáról a pólyát, így adta tanújelét későbbi rendkívüli erejének. Édesanyja Kántor Erzsébet, édesapja pedig Rózsa András volt, aki földműveléssel és pásztorkodással foglalkozott. Gyermekkoráról keveset lehet tudni, különböző periratokból azonban kiderül, hogy iskolába sosem járt, még írni és olvasni sem tanult meg. Nagyon fiatal volt, amikor édesapja – máig tisztázatlan körülmények között – meghalt (egyes források szerint lopásért felakasztották, de valószínűbb, hogy rablás közben agyonütötték).
Rózsa Sándor neve 23 éves korában bukkant fel először a bűnügyi aktákban, amikor Kiskunhalas közelében társaival két tehenet lopott. Ezért a szegedi törvényszék másfél évi fogságra és „fertályévenként 25 botok elszenvedésére” ítélte. Nem sokkal később azonban sikerült megszöknie a börtönből, futóbetyárnak állt, és bandát szervezett, amellyel lóháton járta az Alföld elhagyott pusztaságait. Hatvan kitudódott bűnesete ismert, harminc embert – köztük csendőröket – ölt meg, tanyákat rabolt ki, szarvasmarhákat, lovakat hajtott el. Mindezért állandó menekülésben, üldöztetésben volt része.
1848 októberében az Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) amnesztiában részesítette és 150 felfegyverzett lovassal szabadcsapatot alakíthatott, akikkel nagy sikereket aratott a szabadságharcban. A szabadcsapatot végül Vukovics Sebő, Délvidék kormánybiztosa oszlatta fel, mivel bebizonyosodott, hogy hosszú távon a rabló alkalmatlan „pandúrnak”, ugyanis a betyárok fittyet hánytak az OHB utasításaira, ráadásul tovább fosztogatták a Délvidék polgárait.
1849-ben, a szabadságharc leverése után körözést adtak ki Rózsa Sándor ellen, a katonai hatóságok páratlanul magas, 10.000 pengőforintot ajánlottak a nyomravezető számára. A betyár sokáig kijátszotta a hatóságok éberségét, míg végül 1857-ben komája, Katona Pál szegedi tanyás gazda kiadta őt a pandúroknak. Ezután Theresienstadt hírhedt börtönébe került, ahol a kiegyezést követő, 1868-ban meghirdetett amnesztiáig raboskodott.
Szabadlábra kerülése után azonnal visszatért régi életéhez, és újjászervezett bandájával ismét az Alföld tanyavilágát terrorizálta. Legmerészebb rablási kísérlete éppen az utolsó volt, amely során a Szeged és Budapest között közlekedő postavonatot próbálta meg kirabolni úgy, hogy társaival felszedték a síneket Kistelek mellett, és a sűrűben vártak, míg a szerelvény kisiklott. A vonatot azonban katonák őrizték, akik rögtön tüzet nyitottak a rablókra. Rózsa Sándor számos társa életét vesztette, ő maga pedig megsérült, így a kudarcot követően nemsokára Ráday Gedeon királyi biztos kezére került. Az 1872-re kitűzött perén az ügyész halálra ítélte, végül a szamosújvári börtönbe került, ahonnan már – idős kora és betegségei miatt – képtelen volt megszökni, és szabóként, majd harisnyakötőként dolgozott egészen 1878-ban bekövetkezett haláláig.
Mi táplálja vajon mind a mai napig a Rózsa-kultuszt? Talán a betyárvezér szabadság- és igazságvágya, valamint embersége az, amivel oly könnyű manapság is azonosulni. Rózsa Sándor felbukkanásával nyert igazi értelmet a „betyárbecsület” szó. Valódi igazságosztó volt, a zsákmányt mindig egyenlően osztotta el zsiványcimborái között, magának sosem hagyva többet, mint másnak.
Forrás
https://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%B3zsa_S%C3%A1ndor
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1813_julius_10_rozsa_sandor_szuletese
https://doksi.hu/news.php?order=ShowArticle&id=657
Képek forrása
https://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%B3zsa_S%C3%A1ndor
