2023. szeptember 1-3.
Elég egy szippantás a Tisza-parton szeptember első hétvégéjén, hogy tudjuk, ismét eljött a Nemzetközi Tiszai Halfesztivál ideje. Az egykori Vízibástya maradványán 5000 literes óriásbográcsban rotyog a legnemesebb szegedi étel, a többféle halból, speciális, többlépcsős eljárással főzött halászlé. Étvágygerjesztő illata valóban betölti a nyüzsgő folyópartot. Az égből aláereszkedő boszorkány hozza a ragyogó piros, őrölt paprikát ebbe a műremekbe, amelyet hagyományosan makói hagymával és erdélyi sóval ízesítenek. A több mint százezer vendég pedig elégedetten fogyasztja a tiszai és fehér-tavi halakból készült ételeket a folyó partján álló asztaloknál. Örömünnep ez, szegedi módra, hagyományőrzés és találkozási lehetőség a családoknak, barátoknak, ismerősöknek. Csak a halak nem ünnepelnek, hiszen belőlük 220 mázsányi kerül ekkor a tányérokba. Nem csak a hivatásos szakácsok, halfőzök serénykednek azonban a parton. A fesztivál szombati napján munkahelyi csapatok, baráti társaságok, egyesületek és családok sürögnek-forognak a bográcsok körül, hiszen aki rendszeresen süti-főzi a halat a fesztivál keretében, az egyedi elismerésben részesül. A különlegesen ízletes szögedi halászlé hagyományainak megőrzése, és a hal mint egészséges táplálék népszerűsítése érdekében alapított érdemrend elnyeréséhez a résztvevőknek hét éven át kell halat sütni-főzni. Első évben minden halfőző vasbogrács érdemrendet kap, majd a réz,- bronz, ezüst, arany, gyémántbogrács fokozatokon keresztül jut el az „örökös halfőző” címig. A Tisza-part, az illatos és jóízű különlegességek megérnek egy kóstolóval gazdagított látogatást, hiszen a nyárvégi napsugarak között „A szegedi híd alatt, lányok sütik a halat…”
Információk
![Share on Facebook facebook](https://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/facebook.png)
![Share on Twitter twitter](https://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/twitter.png)
![Share on Google+ google_plus](https://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/google_plus.png)
![Share on Reddit reddit](https://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/reddit.png)
![Pin it with Pinterest pinterest](https://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/pinterest.png)
![Share on Linkedin linkedin](https://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/linkedin.png)
![Share by email mail](https://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/mail.png)