


Izgalmas kiállítás nyílt a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. A három nagyobb egységből álló kiállítás egyik eleme A jégkori ember című tárlat franciaországi és hazai lelőhelyeken talált, 10-40 ezer évvel ezelőtti tárgyakat mutat be: többek között pattintott kőeszközöket, rénszarvas- és jávorszarvas-csontból készült tárgyakat. A látogatók megismerhetik a neandervölgyi emberek temetkezési szokásait, a jégkorban élők hétköznapjait, szokásait. Egy sátor-rekonstrukció segítségével azt is bemutatják, milyen körülmények között laktak elődeink sok tízezer évvel ezelőtt.
A tárlaton fontos szerepet kap a művészet: a Vénusz- és állat-szobrocskák mellett az Altamira-barlang titkaiba is betekintést engednek. Kiderülnek a barlang felfedezésének körülményei, megismerhetjük a falakon megtalált festmények hátterét, értelmezését. Egy jelképes rekonstrukciót is készített a szegedi múzeum: babzsák-fotelekben ülve lehet a megcsodálni az Altamira-barlang bölényeit, a gyerekek pedig egy mini-barlangba mászhatnak és díszíthetik ki a falakat.
A nagyszabású jégkorszak-kiállításon különleges állatrekonstrukciókat is láthat a nagyközönség. Mozgó, hangot adó mamutokat, barlangi medvét és barlangi oroszlánt, valamint méretarányos óriáslajhár és kardfogú tigris csontváz-rekonstrukciókat is bemutatnak a kiállításon. Adíszteremben a mamutoké és a gyapjas orrszarvúé lett a főszerep. A gigantikus méretű mamut csontvázrekonstrukció mellett eredeti mamutcsontokat, agyart is láthat a nagyközönség.
Augusztus végéig minden szombaton 20 óráig tart nyitva a Móra Ferenc Múzeum, a Fekete ház és a Vármúzeum. Emellett ajándék tárlatvezetéseket is tartanak a jégkorszak-kiállításon szombatokon 16 és 18, vasárnapokon pedig 11 órakor.