Tervezd meg utazásod!

Romantic riverview Bestern

Romantic riverview Bestern

Tiszára néző, klasszikus nagypolgári lakás, ahol a modernitás és a lágy elegancia egyesül! Garantáljuk, hogy a lélegzetelállító környezet mellett a mesés panoráma is örök emlékeket hagy itt megszálló vendégeinkben.

Albi Apartman

Albi Apartman

Szeged belvárosában, a Gogol utca elején várja kedves vendégeit az Albi apartman.

WingZ

WingZ

A WingZ 2020 óta működő, szegedi alapítású gyorsétterem, amelyet három helyi testvér hozott létre.

A téma az utcán hever – irodalmi street art séta Szegeden

A téma az utcán hever – irodalmi street art séta Szegeden

Szegeden is népszerű a városi képzőművészet, a street art. A város utcáin lépten-nyomon formabontó, izgalmas, modern művészeti alkotásokba botlik a figyelmes járókelő: graffiti, ugróiskola, versdoboz, mozaik, járdába vésett verssorok üzennek…

Roosevelt téri Halászcsárda

Roosevelt téri Halászcsárda

A szögedi halászlé, mint fogalom, szinte egybeforrt a Roosevelt téri Halászcsárdával, népszerűbb és közismertebb nevén a Sótartóval.

Hummusbar

Hummusbar

Az első hummusbar 2005-ben nyílt Budapesten, az ikonikus fogásaink már Szegeden is elérhetőek!

Riva Boutique Hotel ****

Riva Boutique Hotel ****

Szeged legmodernebb hotel együttesének, a RIVA Brand kritériumainak megfelelően nyílik legújabb szálláshelyük, a RIVA BOUTIQUE Hotel**** a már meglévő RIVA Szeged**** közelében.

Árvízi séta

Árvízi séta

Ezt a programot iskolás, nyugdíjas vagy baráti csoport a számára ajánljuk, kizárólag előre egyeztetett időpontban!

Palánk Cukrászda

Palánk Cukrászda

A Palánk Cukrászda évtizedek óta a Belvárosi híd szegedi lábánál várja látogatóit főzött fagylalttal, süteménnyel, házi készítésű ivólevekkel, kávékülönlegességekkel.

Brindza Vendégház

Brindza Vendégház

Szeged belvárosához pár percnyi sétára található, ahol csendes, családias környezetben várjuk a pihenni, kikapcsolódni vágyó régi, és új vendégeinket.

Hatos Rétes Cukrászda

Hatos Rétes Cukrászda

A Hatos Rétes igazi házi készítésű rétesekkel és süteményekkel várja a látogatókat a Klauzál téren, Szeged szívében.

London Apartman Szeged

London Apartman Szeged

A teljesen berendezett és felszerelt lakás az Árkád szomszédságában található.

Kék Elefánt Kávézó

Kék Elefánt Kávézó

Speciality kávézó, aminek célja a különös figyelemmel termelt – szüretelt – feldolgozott és pörkölt kávészemekből kihozni azt az ízt, ami valójában benne van.

HBH Bajor Étterem és Söröző

HBH Bajor Étterem és Söröző

1987-ben nyílt meg Szeged belvárosában, mindössze három percre a Tisza partjától.

Pizza e Pasta

Pizza e Pasta

Igazi olasz hangulatú pizzéria és étterem Szeged szívében.

Tisza Alfa Hotel***

Tisza Alfa Hotel***

A szegedi Tisza Alfa Hotel 2000 decemberében, új épületben nyitotta meg kapuit már meglévő és leendő vendégei számára.

BIBB Café

BIBB Café

A BIBB Café egy helyi, családi vállalkozásként működő specialty kávézó Újszegeden, amely a minőségi kávé iránti szeretetből és az otthonosság iránti vágyból született. A gondosan válogatott specialty kávék mellett a kávézó kialakításának legfőbb célja az volt,…

Guru – Pizza Pasta Coffee Brunch

Guru – Pizza Pasta Coffee Brunch

A szegedi belvárosban, az Oskola utcában található olaszos hangulatú étterem és kávézó, amely a pizza, a friss tésztaételek, a kávékülönlegességek és a brunch fogások kedvelőit várja.

Petőfi House

Petőfi House

A Szegeden, a Fogadalmi templomtól 700 méterre és az Ópusztaszeri Örökségvédelmi Parktól 29 km-re található Petöfi Ház légkondicionált szobákat kínál saját fürdőszobával Szegeden.

Corso Café

Corso Café

A Corso Café Szeged belvárosában, a Kárász utcában található. Klasszikus kávéházi hangulatban fogyaszthatják el különlegességeinket.

Bohém Tanya

Bohém Tanya

Alternatív kulturális és közéleti programjai, élőzenés estjei, színielőadásai, táncháza lehetőséget nyújtanak a hét több napján színvonalas szórakozásra.

Bányai Cukrászda

Bányai Cukrászda

Szeletes sütemények, fagylalt, édes és sós aprósütemények, tej és cukormentes sütemények, fagylaltok, alkalomra díszített torták, kávé, üdítő.

Teke & Bowling Centrum és Sport Panzió

Teke & Bowling Centrum és Sport Panzió

Pihenjen és töltődjön fel az újszegedi teke- és bowlingcentrum moteljában.

Orient café & tea

Orient café & tea

A 20-as 30-as évek hangulatát idéző belvárosi kis kávézó

Mikes vendégház

Mikes vendégház

Szeged központjától gépkocsival 10 percre családias környezetben újonnan épült vendégházunkban várjuk kedves vendégeinket.

Aréna Deluxe & Spa

Aréna Deluxe & Spa

Engedje meg, hogy bemutassuk Önnek Szeged legújabb gyöngyszemét az Aréna Deluxe & Spa-t, mely 2021 augusztusától fogadja Vendégeit.

The No. 1

The No. 1

Szeged folyton pezsgő szórakozóhelye 2007 óta.

Delimo Cukrászda

Delimo Cukrászda

A Delimo Kézműves Cukrászda Szegeden, az ÁRKÁD bevásárlóközpontban várja vendégeit süteményekkel, tortákkal, fagylaltokkal és egyéb desszertekkel. A cukrászda kínálata jó választás lehet egy rövid pihenőhöz, kávézáshoz, baráti találkozóhoz vagy egy…

Benny and the Beef

Benny and the Beef

A Benny and the Beef Szeged egyik modern street food étterme, ahol a hangsúly a minőségi hamburgereken, a karakteres ízeken és a laza, barátságos hangulaton van.

Széplaki Apartman

Széplaki Apartman

A Széplaki Apartman a ház első emeletén helyezkedik el. Két különálló szobából áll, jól felszerelt konyha, fürdőszoba, WC található benne.

Studio55 Bar & Lounge

Studio55 Bar & Lounge

Szeged szívében, a Vaszy Viktor téren, a Belvárosi Mozi épületében található Studio55 Bar & Lounge a város egyik különleges hangulatú bárja és találkozóhelye. A hely egyszerre idézi meg a klasszikus…

Fodor József Kollégium

Fodor József Kollégium

Szállásfoglalással kapcsolatban keressék a Szegedi Városi Kollégium Székhelyintézményét a következő elérhetőségeken: Információ:Cím: 6729 Szeged, Szabadkai út 3.Tel.: +36-62/547-154E-mail: titkarsag@szegedivarosikollegium.huWeb: www.szegedivarosikollegium.hu

Panorama Loft@Cathedral

Panorama Loft@Cathedral

Fedezze fel Szeged páratlan látványát és hangulatát a Panorama Loft@Cathedral szállásunkról.

Pilóta Panzió

Pilóta Panzió

Panziónk lakóparki környezetben épült. Ideális szállás a pihenni vágyóknak, akik a napfény városában szeretnének eltölteni néhány kellemes napot.

Taxik

Taxik

Szegeden a taxi gyors, kényelmes és megbízható közlekedési megoldást kínál a városba érkezők és a helyiek számára egyaránt. Akár a pályaudvarról, a szállásról vagy egy esti programról szeretnének eljutni úti…

Anita Vendégház

Anita Vendégház

Szeged Tápén a Tiszavirág üdülőtelepen lévő Anita Vendégházban, közvetlen vízparti, két különálló apartmanból álló kétszintes üdülő kiadó.

Palma Vendégház

Palma Vendégház

A Palma Vendégház 1993 óta családias hangulatban várja kedves vendégeit a „Napfény városában”, Szegeden.

Vándor Vendégház

Vándor Vendégház

Vendégházunk Szeged főútvonalairól könnyen megközelíthető, csendes kertvárosi részben, mégis a belvárostól pár percre helyezkedik el.

Móres Bárkonyha

Móres Bárkonyha

Ha megéheztél vagy csak egy kávéra vágysz, ha a sörözés fogalmát szeretnéd ismét definiálni a barátaiddal, mindezeket egy hangulatos helyen, akkor szeretettel várunk!

Ady Endre Kollégium

Ady Endre Kollégium

Szállásfoglalással kapcsolatban keressék a Szegedi Városi Kollégium Székhelyintézményét a következő elérhetőségeken: Információ:Cím: 6726 Szeged, Közép fasor 23.Tel.: +36-30/738-0158E-mail: titkarsag@szegedivarosikollegium.huWeb: www.szegedvarosikollegium.huFérőhely: 190

Napfény Műterem

Napfény Műterem

„Új hullámos” kézműves sörszentély,étterem-kávézó, kulturális közösségi tér-Szegednek.

Kerékpáros közlekedés

Kerékpáros közlekedés

Egyre népszerűbb közlekedési eszköz a kerékpár Szegeden. A város teljesen sík terepen fekszik, nagy szintkülönbségek nem nehezítik a kerekezők dolgát.

Z. Nagy Cukrászda

Z. Nagy Cukrászda

A Z. Nagy Cukrászda a város egyik legrégebbi és legismertebb családi cukrászdája.

Virág Cukrászda

Virág Cukrászda

Aki ide egyszer betér, az garantáltan nem felejti el és várja a következő alkalmat!

Pivo Bar & Pizzeria

Pivo Bar & Pizzeria

A Pivo Bar vendégeit autentikus nápolyi jellegű pizzákkal, ízletes burgerekkel és street food fogásokkal, valamint széles italválasztékkal – sörökkel, koktélokkal és egyéb frissítőkkel várja.

Tisza Hotel***

Tisza Hotel***

Az elegáns szegedi szálloda, a város és a régió legpatinásabb szállodája.

Fekete Bárány Kávéház & Konyha

Fekete Bárány Kávéház & Konyha

A Black Sheep szegedi egysége a Fekete Bárány Kávéház és Konyha üde színfoltja a város gasztronómiájának.

Móra Ferenc Kollégium

Móra Ferenc Kollégium

A Móra Ferenc Szakkollégium a Szegedi Tudományegyetem kollégiuma, 2013 decembere óta minősített szakkollégium.

Szálka Halászcsárda és Rendezvényház

Szálka Halászcsárda és Rendezvényház

Szeged legújabb Halázscsárdája az ikonikus Tisza Gyöngye épületében kapott helyet, melynek megújítása és modernizálása az a filozófia, amit a gasztronómiában is képviselünk.

Kapca x Rézhárs Bisztró

Kapca x Rézhárs Bisztró

A Kapca Bisztró és Kávézóban a legfontosabb dolog, amit mindig szem előtt tartunk, hogy nálunk minden az, ami.

Szeged Tourinform
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.