Előadás

KísérletEST: Láthatatlan erők látványosan? – Kísérletek a folyadékok és gázok témaköréből

KísérletEST: Láthatatlan erők látványosan? – Kísérletek a folyadékok és gázok témaköréből

A programon az általános- és középiskolák tananyagához kapcsolódóan kerülnek bemutatásra kísérletek, így kifejezetten ajánlott az iskolás gyermekeknek, de mindenkinek érdekes lehet, aki szereti a fizikát!

Dóm tér
Senior Színház: Egy óra csend – CARAVAN project

Senior Színház: Egy óra csend – CARAVAN project

Egy kisvárosi klubban játszódik a történet, ahol minden héten összegyűlnek az idősek. A helyiség meleg, otthonos, a sarokban rádió szól, az asztalon gőzölgő teák, körülötte néhány idős hölgy ül, akik kötnek, beszélgetnek, nevetnek.

Szegedi Pinceszínház
Csábi Anna: Tulipán

Csábi Anna: Tulipán

Menyasszony, vőlegény, örömanya, anyós, após. Egy esküvő története sok zenével és tortával. A KVTársulat legújabb előadása az „öröklött sors kérdésével” foglalkozik. Fókuszban egy készülő esküvő kapcsán kialakult bonyodalom áll, a fiatal generáció szemszögéből, miközben mind a két fél anyja anyós jelölt is egyben. „…A Tulipán erőssége, hogy elég jól egyensúlyozik a már-már közhelyesnek számító, mégis…

Szegedi Pinceszínház
A bér kötelez – Az élet máshogy van: Janklovics Péter önálló estje

A bér kötelez – Az élet máshogy van: Janklovics Péter önálló estje

Janklovics Péter új önálló estje Szegeden.

IH Rendezvényközpont
Genéziusz Színház -Karinthy-Poe: Marie-Anne Áruló Szíve

Genéziusz Színház -Karinthy-Poe: Marie-Anne Áruló Szíve

E szörnyen önbeteljesítő küzdelem során Marie-Anne kiforgatja a barátnője, a férje, de még a szeretőivel folytatott kapcsolatát is, hogy végre meglelje amit keres. Vajon sikerrel jár? Vajon mi mit találunk azokban a kapcsolatokban?

Szegedi Pinceszínház
Bódi Tesók – Őszi Roadshow 2025.

Bódi Tesók – Őszi Roadshow 2025.

December 8-án visszatérnek Szegedre a Bódi Tesók!

IH Rendezvényközpont
Csoda a boltívek alatt – Szabó András művészettörténeti előadása

Csoda a boltívek alatt – Szabó András művészettörténeti előadása

Csoda a boltívek alatt – Szabó András művészettörténeti előadása a Móra Ferenc Múzeumban

Móra Ferenc Múzeum
Antalffy Péter: Jézus, Sol és a mágusok – a karácsony fénye és ókori árnyékai

Antalffy Péter: Jézus, Sol és a mágusok – a karácsony fénye és ókori árnyékai

Karácsonyi hangolódás ismert és ismeretlen, izgalmas és titokzatos ókori történetekkel! Nagyszerű előadás, ahol a történettudomány segítségével eredünk a vallás és a hiedelmek sokszínű formáinak nyomába.

IH Rendezvényközpont
Évzáró – Ráday Zsófia és Papp-Sebők Attila közös kötetbemutatója

Évzáró – Ráday Zsófia és Papp-Sebők Attila közös kötetbemutatója

A Törzsasztal Műhely programsorozatában a kortárs magyar irodalom legfrissebb kiadványait hozzuk el nektek a No Milk Today-be.

No Milk Today
Művészetről másképp: Angyalok, pásztorok, festők. Karácsony a vásznon

Művészetről másképp: Angyalok, pásztorok, festők. Karácsony a vásznon

Előadássorozat gasztronómiai élménnyel

Kiss Kunszt Galéria
Hírhedt gyilkosságok Szegeden – Magda Marinkótól a Paprika utcáig

Hírhedt gyilkosságok Szegeden – Magda Marinkótól a Paprika utcáig

Dulai Péter bűntörténész, kriminalista előadása
Beszélgetőtárs: Bátyi Zoltán író, újságíró és Vörös András, az Élet elleni bűncselekmények podcast társházigazdája.

JATE Klub
Bacsó Péter – Csizmadia Tibor: Te rongyos élet

Bacsó Péter – Csizmadia Tibor: Te rongyos élet

Bacsó Péter legendás filmje, a Te rongyos élet most színpadon kel életre Csizmadia Tibor átdolgozásában, Varga Bálint rendezésében.

Szegedi Pinceszínház
Saly Noémi: Kis karácsony, nagy karácsony… Az ünnepi asztal régen és még régebben

Saly Noémi: Kis karácsony, nagy karácsony… Az ünnepi asztal régen és még régebben

Saly Noémi művelődéstörténész, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum korábbi munkatársa lesz a Mentorháló évzáró előadásának vendége!

IH Rendezvényközpont
Csábi Anna: Irígy Varieté | 16+

Csábi Anna: Irígy Varieté | 16+

Létezik egy hely a pokol legmélyebb bugyrában, ahol sok a füst, és kevés a fény. Ott élnek az irigyek! Démoni lények, akik azt akarják, ami a tiéd!

Szegedi Pinceszínház
Pohl-Zerkovitz: Mennyei kávézó – kisoperett

Pohl-Zerkovitz: Mennyei kávézó – kisoperett

Egy túlvilági kávéházba csöndes, mogorva úriember érkezik, hogy igyon egy feketét. Nyugalmát azonban megzavarja, hogy a felszolgálók egészen különös módon állnak hozzá a klasszikus vendéglátáshoz.

Szegedi Pinceszínház
Karácsonyi kísérletek

Karácsonyi kísérletek

Mindenkinek, aki szereti a fizikát.

SZTE TTIK Fizikai Intézet
Bősze Ádám – Haydnnal Londonban című előadás-sorozat: A mindennapok

Bősze Ádám – Haydnnal Londonban című előadás-sorozat: A mindennapok

Milyen volt Joseph Haydn napirendje londoni tartózkodása alatt? Hány fogadáson, koncerten és kulturális eseményen vett részt, hogyan bánt a pénzzel, hol és mit étkezett?

IH Rendezvényközpont
Karinthy kabaré

Karinthy kabaré

Irodalmi est Csákányi Eszterrel és Hajdu Steve-vel. A Kultúrkavics Produkció eseménye.

Szent-Györgyi Albert Agóra
ELMARAD – Diótörő – Balett, élő szimfonikus zenével

ELMARAD – Diótörő – Balett, élő szimfonikus zenével

AZ ESEMÉNY ELMARAD!
Az ország egyik legcsodálatosabb Diótörő előadása most élő szimfonikus zenével kerül megrendezésre a Szegedi Városi Sportcsarnokban!

Városi Sportcsarnok
Genéziusz Színház – Üllei Kovács Gizella Anna: Így vagy úgy | 16+

Genéziusz Színház – Üllei Kovács Gizella Anna: Így vagy úgy | 16+

Képzeld el, hogy Lucifer teremtette a Földet! Érdekes felvetés, nem igaz? Csakhogy mindenki az Úrnak tulajdonítja ezt a cselekedetet.

Szegedi Pinceszínház
A DIÓTÖRŐ

A DIÓTÖRŐ

A londoni Royal Ballet & Opera 2025/26-ös mozis évada a világszínvonalú operaház produkcióit hozza el a Covent Garden színpadáról a mozivásznakra szerte a világon.

Belvárosi Mozi
Szűcs Gabi – Let’s Christmas!

Szűcs Gabi – Let’s Christmas!

Swing, pop, és jazz: egy szórakoztató, vidám, megható és virtuóz zenei utazás. Egy örömteli hangulatú este, öt nagyváros kiemelt kulturális terében.

IH Rendezvényközpont
Karácsonyi Jótékonysági Est – Csuja Imre

Karácsonyi Jótékonysági Est – Csuja Imre

December 26-án különleges, lélekre ható jótékonysági estre hív a Napfény Műterem. A ház minden tere, beleértve az Exkluzív Rendezvénytermet is, megnyílik egy közös, nemes cél érdekében.

Napfény Műterem
OROSZ GYURI: ÁLOMCSAPDA – ÖNÁLLÓ STAND UP EST

OROSZ GYURI: ÁLOMCSAPDA – ÖNÁLLÓ STAND UP EST

Reméljük, hogy sokan vannak, akiknek az az álma, hogy személyesen találkozzanak Orosz Gyurival!

Belvárosi Mozi
A világ esze – Hadházi László Önálló estje

A világ esze – Hadházi László Önálló estje

Hadházi László Önálló estje Szegeden!

Pick Aréna
A Diótörő

A Diótörő

A Pick Aréna színpadán kel életre a világ egyik legikonikusabb balettje: A diótörő.

Pick Aréna
EgyÉletem: Mucsi Zoltán

EgyÉletem: Mucsi Zoltán

Az Egy életem sorozatban híres művészek mesélnek az életükről, a számukra meghatározó pillanatokról és történetekről. A forgatókönyvet itt valóban az élet írja.

IH Rendezvényközpont
A férfi, ha elmúlt 40, de fejben 30 se…

A férfi, ha elmúlt 40, de fejben 30 se…

Ez a produkció vers és próza különleges, szeretetteljes találkozása, ahol a közös nevező, a kapocs a játékosság és a derű.

Szent-Györgyi Albert Agóra
Művészetről másképp – előadássorozat gasztronómiai élménnyel: Senki többet? A műkereskedelem titkai

Művészetről másképp – előadássorozat gasztronómiai élménnyel: Senki többet? A műkereskedelem titkai

Váltson bérletet egy izgalmas képzőművészeti programra!

Kiss Kunszt Galéria
MENOPAUZA

MENOPAUZA

A színpadon négy díva, négy csodálatos nő, akik mesterei a humornak és varázslatosan énekelnek…

Pick Aréna
Segítség, építkezem : Lengyel Tamás egyszemélyes vígjátéka

Segítség, építkezem : Lengyel Tamás egyszemélyes vígjátéka

Lengyel Tamás színész, producer, FELÚJÍTÁSTÚLÉLŐ története.

Belvárosi Mozi
A Pál utcai fiúk

A Pál utcai fiúk

Molnár Ferenc világhírű regénye alapmű az emberi társadalom természetéről, a hősiesség, az árulás, az esendőség és a hazaszeretet fogalmáról.

Városi Sportcsarnok
Gyarmati Fanni naplója

Gyarmati Fanni naplója

Megrázó és páratlan értékű szöveg és előadás Hámori Gabriella lenyűgöző alakításában.A Kultúrkavics Produkció eseménye.

Szent-Györgyi Albert Agóra
István, a király – rockopera

István, a király – rockopera

Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján.

Pick Aréna
LORD OF THE DANCE

LORD OF THE DANCE

A Michael Flatley által létrehozott Lord of the Dance 30 éves jubileumát ünnepli 2026-ban! A jubileumi turné keretében Magyarországon is fellépnek.

Pick Aréna
Hősök hajnala

Hősök hajnala

Emlékezzünk együtt a magyar történelem sorsfordító eseményeire a tánc- és zenei kultúránk közös nyelvén!

Szegedi Szabadtéri Játékok
A 3 testőr

A 3 testőr

A 3 testőr főbb szerepeiben neves hazai musicalsztárok bonyolítják a fordulatos eseményeket, és kiváló alkotói gárda hozza el a bajtársiasság, a szerelem, a cselszövés és a kalandok fergeteges musicaljét a Szegedi Szabadtéri Játékok nézőinek.

Carmen

Carmen

Friss szemléletű, mégis klasszikus értékeket megőrző opera-vendégelőadás érkezik idén nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékok nagyszínpadára: a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen nagyszabású produkciója, Georges Bizet halhatatlan remekműve.

Wicked

Wicked

A musical az Óz, a csodák csodája előzménytörténeteként, a gonosznak hitt zöld boszorkány, Elphaba életét állítja a középpontba.