Szegedtől 12 km-re, északnyugatra található város, amely a Pallavicini Sándor őrgróf által az 1879-es Nagyárvíz algyői károsultjai számára felajánlott területen jött létre, neve az alapító személynevét őrzi. A mintegy 8000 fős település büszkén őrzi mintegy 130 éves történelmének kiemelkedő eseményeit, fennmaradt színtereit. Ezek közül kiemelkedik a néhány évvel ezelőtt felújított Pallavicini kastély és a citerafaragóként és naiv festőként ismert Budai Sándor szülőháza. A kastélyépületben állandó kiállítás mutatja be az őrgrófi család történetét és mindennapjait. Használati tárgyaikat, bútoraikat és dokumentumaikat a család ma élő tagjai adományozták a gyűjteménynek. Az Uradalmi Teremben és a sándorfalvi születésű szobrászművészről, Kelemen Kristófról elnevezett teremben Sándorfalva történetét és népéletét mutatják be. Az érdeklődők különféle dokumentumok, korabeli képek megtekintésével pillanthatnak be a település múltjába. A kastély Díszterme méltó környezetet biztosít a helyi vagy Sándorfalvához kötődő alkotók, képzőművészek, kézművesek munkáiból rendezett időszaki kiállításoknak, néprajzi tárlatoknak. A nagyméretű terem elegáns bálteremként, konferenciák helyszíneként és kiváló akusztikája miatt hangversenyteremként is funkcionál, illetve házasságkötések illő helyszíne.
Információk
![Share on Facebook facebook](https://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/facebook.png)
![Share on Twitter twitter](https://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/twitter.png)
![Share on Google+ google_plus](https://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/google_plus.png)
![Share on Reddit reddit](https://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/reddit.png)
![Pin it with Pinterest pinterest](https://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/pinterest.png)
![Share on Linkedin linkedin](https://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/linkedin.png)
![Share by email mail](https://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/mail.png)