Szabadka város a Vajdaság második legnépesebb városa, a hozzá tartozó településekkel együtt mintegy 150.000 lakosa van. Észak-Szerbia meghatározó gazdasági és politikai központja, Szegedtől való távolsága mindössze 47 km. Írásos dokumentumok Szabadkát először 1391-ben említik Zabotka vagy Zabadka néven, a török idők előtt a Hunyadiak birtoka volt. A hódoltság idején jórészt elnéptelenedett, majd a Habsburgok újratelepítették. Mária Terézia 1743-ban mezővárosi rangra emeli a települést, amelyet ekkoriban Szent Máriá-nak hívnak. Majd ugyanez a királynő 1779-ben szabad királyi várossá nyilvánítja Szabadkát, és ekkortól nevezik Maria Theresiapolis-nak, legalábbis latinul, illetve németül. A királyi városi rang erőteljes fejlődéshez segítette a települést. Ekkor már nem volt szervezett betelepítés, de a történelmi Magyarország elsősorban magyar nyelvű lakossága folyamatosan szivárgott a prosperáló városba és környékére. Érdekes nemzetiségi momentum, hogy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a bunyevácok – a szerbek és horvátok többségétől eltérően – együtt harcoltak a magyarokkal, és nekik köszönhetően Szabadka magyar kézen maradhatott. A város kiegyezés kori (1867) dinamikus fejlődését jól mutatja, hogy 1869-re vasúti közlekedés köti össze a világgal, a magyar millenniumra (1896) megnyitják az első villanytelepet, és egy évvel később, 1897-ben már villamos jár Szabadka és Palicsfürdő között, amely az egyre inkább polgáriasodó város kedvelt kirándulóhelye lett. Szabadka sohasem látott akkora fejlődést, mint ezekben a „boldog békeidőkben”. Ekkor nyeri el a város szecessziós, kifejezetten közép-európai arculatát.
Szabadka legfontosabb turisztikai értékei jórészt ebből a korból származnak. Az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb Városházája, a méretei miatt akár parlamentnek is beillő, különleges szecessziós épület Komor Marcell és Jakab Dezső budapesti építészek remeke, 1908-10 között épült fel. Ők készítették a szintén szecessziós stílusú Zsinagógát is. Érdekesség, hogy a terv eredetileg Szegedre készült, az ottani pályázaton második helyezést ért el, és ezt követően vette át és valósította meg a szabadkai hitközség. A magyaros szecesszió kiemelkedően szép példája a Raichl-palota (1903-04), amely ma képzőművészeti kiállításoknak ad helyet. A belvárosi Korzón számos más, értékes szecessziós műemléképület is található, amelyekhez méltóképpen illeszkednek a Zsolnay-kerámiával fedett, modern díszkutak (a Zöld és a Kék Szökőkút). Jelentősek a város egyházi épületei is, a Ferencesek temploma és rendháza a 18. század első feléből, a Szent Teréz székesegyház (1773-97) és a Sándor városrészben található szerb ortodox templom. Irodalomtörténeti jelentősége van a Gimnáziumnak, amelynek 1901-19 között igazgatója volt Kosztolányi Árpád: ide járt, ámde egy tanárával folytatott vita miatt nem itt, hanem Szegeden érettségizett fia, Kosztolányi Dezső. Szabadkához kötődik a költő unokatestvére, Csáth Géza is.
A várostól 8 km-re, keletre található Palics a századfordulón vált kiemelkedő fürdőhellyé. A félhold alakú bemélyedésben elhelyezkedő tó vizének és iszapjának gyógyító erejét már a 19. század közepén felfedezték, a legtöbb létesítményt mégis csak az 1900-as évek elején építették meg. A tóhoz vezető park bejáratánál magasodik a Víztorony, amely az üdülőhely szimbólumává vált. Komor Marcell és Jakab Dezső szecessziós alkotásán az erdélyi fafaragás motívumai ismerhetők fel. Hasonló stílusban épült meg a Vigadó és a Női fürdő épülete is. A nyaralótelep számos különlegesen szép épületet is magában foglal, ilyenek a Lujza-villa és a Bagolyvár. A tó strandjain számos szolgáltatást igénye vehetnek a fürdővendégek. Tartalmas időtöltést jelent a palicsi Állatkert felkeresése is, amely már több mint hat évtizede működik és évente több mint 130.000 látogatót fogad. A parkerdő közepén található a Nyári Színpad, ahol nyaranta több más rendezvény mellett a Nemzetközi Filmfesztivál eseményei is zajlanak.
