Boszorkányszigeti Batyus Halászlé

 

A megtisztított pontyot kifilézzük, a halhúst egyenletesen a bőréig beirdaljuk, 5 – 6 dkg – os darabokra szeleteljük, enyhén sózzuk és hűtőbe rakjuk.

A halcsontból, fejből vöröshagyma szeletekkel, csöves zöldpaprika és paradicsom hozzáadásával, sóval és a szegedi őrölt paprikával alaplevet főzünk.
A batyu tölteléke: Kevés olajon finomra vágott vöröshagymát fonnyasztunk, kevés apróra vágott zöldpaprikával és paradicsommal, rátesszük a halbelsőséget, készre pároljuk, sóval ízesítjük, borssal fűszerezzük, kevés liszttel meghintjük, pirítjuk, majd hal alaplé hozzáadásával sűrű pépes masszává forraljuk.
Lisztből és tojásból tésztát gyúrunk, nyújtófával vékony leveles tésztát készítünk és
5 – 6 cm – es kockákat vágunk ki belőle. A kocka közepére tesszük a kávéskanálnyi, halbelsőségből készült tölteléket és a tészta négy sarkát felemelve evővilla segítségével batyukat formálunk belőle.
Ez után az alaplevet átpasszírozzuk úgy, hogy tartalmas sűrű legyen.
A lefűszerezett halfiléket és a batyukat az alaplében 10 – 15 percig forraljuk.

Forrón, bográcsban, karikára vágott zöldpaprikával tálaljuk.

Pontyfilé 2,0 kg
Ponty belsőség 0,2 kg
Vöröshagyma 0,8 kg
Só 0,05 kg
Szegedi őrölt paprika 0,1 kg
Liszt 0,20 kg
Tojás 1 db
Csöves erős paprika 5 db
Paradicsom 0,2 kg
Fokhagyma 0,02 kg
Vegyes halcsont 2,0 kg
Étolaj 0.05 kg
Fehérbors 0,002 kg

Információk

A recept Frank Sándor Venesz díjas mesterszakács jóvoltából kerülhetett fel a honlapunkra.

Fehértói Halászcsárda
6728 Szeged, Budapesti út 41.
Tel./Fax: +36-62/555-960, +36-30/670-8550 fax:+36-62/555-961
info@fehertoi.hu
www.fehertoihalaszcsarda.hu

 

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail