Szarmata Régészeti Park

A park területét sáncárok és vesszőfonásos paliszádfal veszi körbe, a bejáratnál pedig háromszintes, fából emelt torony áll, ahonnan belátható az intézmény teljes területe.

A parkba érkezőket látogatóközpont fogadja, ahol egy előadó- és egy kiállítótermet is kialakítottak. A tárlaton tablókon bemutatják, hogy a nomád-félnomád szarmaták az Alsó-Volga és a Dél-Urál vidékéről hogyan érkeztek Európa közepére, jelentek meg időszámításunk szerint az első században a Kárpát-medencében, majd népesítették be az Alföldet.

Az érdeklődők megtudhatják azt is, hogy Kelet-Európában a szarmata törzsek fénykorának az időszámításunk szerinti 2-3. században megindult germán, majd a  4. századi hunokhoz köthető népvándorlások vetettek véget, az írásos forrásokból szervezett jelenlétük még a 6. század második felében is kimutatható.

A parkban négy, 4-5. századi egység – lakóház és a hozzájuk kapcsolódó gazdasági épületek – rekonstrukciója készült el, régészeti feltárások, illetve néprajzi analógiák alapján korabeli technológiával és anyagokból. A részben vagy teljesen földbe süllyesztett épületeknél a látogatók képet kaphatnak a szarmaták életéről: megtudhatják milyen növényeket termesztettek, állatokat tartottak, hogyan dolgozták föl az élelmiszereket, s arról is, milyen volt a kézművességük.

A parkhoz egy csaknem négyszáz méter hosszú tanösvény is kapcsolódik: a semlyékes, kiszáradó lápréten a térség növénytársulatait és élővilágát ismerhetik a vendégek.

Minden kedves látogatót és csoportot ELŐZETES BEJELENTKEZÉS alapján fogadunk!
A látogatás előtt minimum három nappal szükséges bejelentkezni!

Információ:

Cím: Bordány, Teréz u. 52, 6795
Tel: +3630/629 9371
Email: info@szarmatapark.hu
szarmatapark.hu

 

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail