Algyő

Algyő település Csongrád-Csanád megyében Szegedtől mindössze 10km-re, a Tisza jobb partján fekszik. Az Algyőhöz nagyon közel elhaladó 47-es számú országos főútvonal könnyed elérést biztosít a városhoz, valamint az ezzel majdnem egyező tengelyű Szeged-Békéscsaba vasútvonal és a közeli két közúti és egy vasúti híd biztosítja a közlekedés könnyedségét. A honfoglalás óta lakott területen a lakosság évszázadok óta élvezheti a település földrajzi helyzetéből adódó előnyöket. A Tisza közelsége azonban veszélyeket is hordozott történelme során, ugyanis a nagy 1879-es szegedi árvíz Algyőt is teljesen elpusztította. Újabb gazdasági és demográfiai fejlődésnek az 1960-as években bekövetkező kőolaj- és földgázmező feltárásával tudott a település indulni. 1973-ban elvesztette önállóságát és Szegedhez csatolták, de függetlenségét 1997-re népszavazással visszanyerhette.

A Tisza közelségének köszönhetően számos szabadtéri kikapcsolódási lehetőség közül válogathatunk. A Tisza-parti szabadstrandon a felügyelt strandolás mellett strandröplabda-pálya, napernyők, elsősegélynyújtó hely, öltözők, tusolók, illemhelyek, büfé valamint biciklitároló is található. A túrázók kedvelőinek a kb. 1,5 km hosszú Tisza hullámtéri tanösvény és Kilátó nyújt természet közeli élményeket.

A település kulturális látványosságai közé tartozik a középkori eredetű Szent Anna templom, amelynek építésének idejét csak tág időhatárok között, a XIV. század és a XV. század vége közötti időszakra tudják meghatározni. Ezen kívül Algyő múltját XX. század elejétől őrzi és mutatja be az Elekes László kovácsmester és családja háza, amely Tájházként üzemel. A régmúlt emlékeit bemutató szobák mellett helyet kapott a Tájházban egy múzeumpedagógiai foglalkozásoknak kialakított terem is.

Algyő népszerűségét növeli a kellemes, családias hangulatú Borbála Gyógyfürdő. A család minden tagja megtalálhatja a számára legideálisabb szolgáltatást a wellness-részlegtől a bababarát csúszdás medencéig.

https://www.algyo.hu/

 

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail