Bábszínházunk 2021-ben lett 75 éves. 1946-ban piarista cserkészek fejében született meg a gondolat, hogy a háború borzalmait felejtendő, bábjátékkal szórakoztassák a közönséget. Az alapítók között volt Kövér Béla, aki haláláig, 1994-ig vezette az amatőr tagokból álló társulatot. Helyét a társulat élén fia, Kövér László vette át. Vezetése alatt vált a társulat lelkes amatőrökből profivá. Kövér László 2020-ban vonult nyugdíjba és Kiss Ágnes vette át a Bábszínház vezetését Schneider Jankó művészeti vezetővel. A Bábszínház az új vezetéssel nagyobb hangsúlyt fektet a többi bábszínházzal és a város intézményeivel való együttműködés kialakítására. A társulat létszáma 18 fő, jelenleg 8 fő színészt foglalkoztat. Az új vezetés nyit nem csak gyerekek és családosok, de felnőttek, idősek felé is. Havi egy vendég felnőtt előadást tűzünk a repertoárunkba, a saját gyermek előadásaink mellett. Az elmúlt években a környezetvédelem is nagyobb szerepet kapott a társulat életében: saját bemutatóink előtt a város egy arra jelentkező óvodájában vagy iskolájában facsemetét ültetünk.
Összességében a kulturális intézményünk új vezetése egy nyitottabb kommunikációt kezdeményez a város rendezvényei, kulturális élete, a régióban élők, valamint az ország többi bábszínháza felé is.
Információk
Nyitvatartás: Előadás kezdete előtt 30 perccel
Hivatali nyitvatartás: Hétfő – Péntek 8:00 – 16:00
Jegyáraink:
Normál jegy (1fő részére) 1.500Ft
Családi jegy (4fő részére) 5.000Ft
Támogatói jegy (1fő részére + A nagy Lötty című mesekönyv, a 75 éves Kövér Béla Bábszínház saját kiadványa) 4.000Ft
Nagyterem: 6720 Szeged, Tisza Lajos körút 50.
Kamaraterem: 6720 Szeged, Feketesas u. 25.
Tel.: +36-62/420-912, +36-20/280-8223
szervezes@szegedibabszinhaz.hu
www.szegedibabszinhaz.hu
![Share on Facebook facebook](http://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/facebook.png)
![Share on Twitter twitter](http://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/twitter.png)
![Share on Google+ google_plus](http://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/google_plus.png)
![Share on Reddit reddit](http://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/reddit.png)
![Pin it with Pinterest pinterest](http://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/pinterest.png)
![Share on Linkedin linkedin](http://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/linkedin.png)
![Share by email mail](http://szegedtourism.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/64x64/mail.png)