Eredetileg Árpád-kori település, Tapai néven 1138-ban említi egy oklevél. Tápét a magyarság történetében legelőször a Tiszán való átkelést biztosító rév tette ismertté. Az itt működő kompról az első adat 1528-ból származik. A komp régebben tölgyfából, bordázata akácból készült. Az utolsó tápai fakomp a legnagyobb vízi jármű volt a Tisza alsó szakaszán: bálványa (legfölső oldaldeszkája, tehát a hossza) majd 24 méter, szélessége 8 méter volt. Kézzel és száraztekerővel, gugorával húzták egyik partról a másikra. Télen a komp csak akkor pihent, ha zajlott a Tisza.
Tápé 1973-tól Szeged város része, de gondosan őrzi egyedi hagyományait. Ezek közül kiemelkedik a gyékényszövés. A Tisza partjának vízjárásos területén kevés volt a megművelhető föld, annál több az ártéri sás, nád és gyékény. Ez az egyszerű vízparti növény évszázadokon keresztül munkát és megélhetést biztosított a tápéiaknak. A szőtt gyékénytakarókba csomagolva szállították a sótömböket a 15. században, később a bolgárkertészek ezzel védték az érzékeny palántákat a fagyok vagy a túlzott napsütés elől. A Gyékényes Műhely mai tagjai őrzik a közel ezer éves tudást, a gyékényszövés mesterségét. Míg régebben főleg szőnyegek, szatyrok, csizmák, papucsok és egyéb használati tárgyak készültek gyékényből, mára – igazodva a modern kor elvárásaihoz – konyhai kiegészítőket, gyertyatartókat, de akár laptop vagy CD-tartókat is készítenek belőle. A műhely foglalkozásainak és állandó bemutatójának a Heller Ödön Művelődési Ház ad otthont.
Tápé múltját, hagyományait őrzi Ifj. Lele József gyűjteménye, aki 1967-ben kezdte meg gyűjtőmunkáját, Bálint Sándor néprajztudós biztatására. A falumúzeum jellegű magángyűjtemény felidézi többek között az itt élők katolikus hitéletét, a gyékényfeldolgozást, a halászatot, a viseletet és a gazdálkodást. A gyűjteményt néhány házmakett, illetve a régi templom kicsinyített mása egészíti ki. A gyűjtemény a Vártó u. 4. sz. alatt található. Nyitva tartás: április 1-től október 30-ig, 15.00-19.00 óráig.
