„Az ember nagyon ritkán van a csoda határán. Amikor úgy érzem, hogy ott vagyok, akkor festek.”
Veres Mihály

Július 19-ig látható a Szent-Györgyi Albert Agórában a MOZAIKOK VERES MIHÁLY FESTÉSZETÉBŐL című kiállítás, mely a művész legfontosabb képeit mutatja be. Az alkotó munkáit az Agóra és a szegedi művelődési házak őrizték eddig.
A kiállítás finisszázsa alkalmából július 19-én 16.00 és 18.00 óra között a festő összes műve egy időben és egy helyen lesz látható! Az érdeklődők a képeket helyben meg is vásárolhatják.
Az eseményen a művész rokona is részt vesz.

Veres Mihály 1937. május 20-án született Kiskundorozsmán. A Szegedi Gépipari Technikumban érettségizett. 1956-ban felvették a Képzőművészeti Főiskolára. Mivel a tanári szak hamarosan megszűnt, így tanulmányait a Szegedi Tanítóképző Főiskolán folytatta rajz-földrajz szakon. 1959-ben szerzett diplomát Vinkler László tanítványaként.
A pedagógusi pályához 1997. november 8-án bekövetkezett haláláig hű maradt. (Tanított az Ifjú Gárdában, a Radnóti Miklós Gimnáziumban, majd a Móra Ferenc Általános Iskolában – közben a főiskola rajz tanszékén is volt óraadó – és végül a Rókus II. sz. Általános Iskola következett.)
A tanári munka mellett aktív képzőművészeti tevékenységet is folytatott.
Tanulmányutak: Ausztria, Franciaország, Olaszország, Jugoszlávia, Csehszlovákia, Németország, Lengyelország és Románia.

1958 óta vett részt kiállításokon.

Nevezetesen: Téli Tárlat, Nyári Tárlat, Dél-alföldi Tárlat, Alföldi Tárlat, Balatoni Tárlat és a makói Marosmenti Művésztelep kiállítása. Részt vett az 1967-es Magyar Nemzeti Galéria-beli csoportos tárlaton. Művei szerepeltek a szabadkai, lodzi, odesszai, berlini és temesvári tárlatokon.

Egyéni kiállítások: Szeged (1969. első önálló kiállítás, 1970, 1974, 1975, 1977, 1979, 1983, 1984), Balassagyarmat (1973), Budapest (1974), Pécs (1975), Békéscsaba (1980), Gyula (1980), Békés (1982), Kiskunfélegyháza (1984)

Díjak, kitüntetések:
Szegedi Szabadtéri Játékok – plakát pályázat I. díj (1985)
„Szép Szegedért” – plakát pályázat I. díj (1959)
Szegedi Iapari Vásár – plakát pályázat II. díj (1960)
Alkotó Pedagógusok Díja (1980)
Városi Tanács díja a Szegedi Pedagógusok Képzőművészeti Tálratán (1988)
„Kiváló Munkáért” miniszteri kitüntetés
Pedagógus Szolgálati Érdemérem (1977)

Tornai József így ír róla és művészetéről:
„Él Szegeden egy festő. Milyen festő? Abszrakt festő. De nem olyan, aki csak a geometrikus elvontságokat szereti. Hanem? A természeti formák elvontságait, szerkezetét, a kozmikusiakat, jelképeseket. Akkor inkább konstruktivista? Igen, de ahhoz túlságosan sok meleg színt, eleven lendületet használ. Nem tudom pontosan megmondani, hova tartozik. A megemelt valóságot festi, a dolgok mögöttit, vagy a bennük, csak a bennük élőt. Talán szürrealista is, meg expresszionista is. Ezek az irányzatok, iskolák nem fontosak, nem különülnek el benne. Éppen ez a jó: GONDOLATAI VANNAK ÉS FEST.
Veres Mihályban a gondolkodás és a festés elválaszthatatlan egymástól. Minden rajzával-képével lapozott egyet önmagában, ösztönösen és tudatosan betűzgette létezése mondatait. Meglátszik ez a még fölismerhető természeti és emberi tárgyakon is: a Hold Hold, a fa fa, az állatok elkülöníthető állatok. De valami már elszakadt ezekben a korai képekben is a természeti alakzatoktól. Valami feszültség tölti meg a csak önmagukban létező tájakat, alakokat. Fájdalmas feszültség ez, hosszú ideig föloldhatatlan. Nyilvánvalóan meg kellett találnia a formai kulcsát annak a félelmes belső és külső élménynek, amiből képei robbanásig telítődnek a megszokottabb nyelvezet keretében.
Aztán leszámolt a természettel. Méltóságteljesen számolt le: megőrzött belőle mindent, ami nagyszabású vagy elemien, végsően egyszerű és egyszeri. Sokáig tartott az út a Fekete Napig, a Termékenységig, a Madonnáig, a Szvitig vagy a Virágénekig. Sokáig tartott nemcsak években, hanem azokon a rejtett, belső utakon is, melyekhez nincs, soha, egyetlen alkotó számára sem volt megbízható térkép.
Veres Mihály az adott lehetőségek közül a KOZMIKUSAT választotta. Kozmikusan is tárgyszerű maradt. Képzettársításainknak szinte végtelen lehetőséget kínál a festő: formái tojásdadok, hosszúkásak és gömbszerűek, színei élénkek, levegősek, a képek beláthatatlan teret és időt ölelnek magukba. Hol vagyunk? – kérdezzük a képek előtt állva. DE akkor a kép rögtön magába foglal, nem kívülről nézzük már, annyira nyitott terei elnyelnek, messzire visznek, noha a képekben semmi mozgás. Minden mozdulatlan, mintha sikerült volna a létezés jelen idejét minden más idő fölött győzelemre vinni. Képei valami korábban meg nem élt álmot vagy sejtést ajándékoznak nekünk. Különös izgató pontokra, freccsenésekre emlékeztető festékréteg fogja össze éppen a legtágabban értelmezhető, legnagyobb teret befogadó vagyis kilehelő képeket. Olyan ez a villódzó, szivárványló, gyöngyöző réteg, mintha bőre volna mindennek, amit a kép ábrázol: felülete, ami mögött csupa elevenség lüktet. Ez képei szépségének magyarázata, amely magához vonzza a gondolatilag távol maradókat. Nem is baj: végre egy modern, filozófikus festő, aki az egyszerű szemet is meg tudja ragadni.”

(A kiállított képek július 19-én 16 órától megvásárolhatók.)