A “szegedi szikra” – az 1956-os forradalom Szegeden

Az IWalk a Délkaliforniai Egyetem (USC) Soá Alapítványának interaktív digitális helytörténeti oktatási programja, melyet Magyarországon a Zachor Alapítvány valósít meg. A
helytörténeti vagy tematikus séták a USC Soá Alapítvány Vizuális Történelmi Archívumából származó túlélők és szemtanúk vidóinterjúrészleteire épülnek és konkrét történelmi helyszíneket kötnek össze egyegy személyes visszaemlékezéssel. Az egyes helyszínek ingyenes mobil applikáció segítségével járhatók végig. Az IWalk program ingyenesen letölthető az
App Storeból és Google Playről is.

A “szegedi szikra” az 1956os forradalom Szegeden című séta témája az 1956. október 23i forradalom, illetve a forradalmat megelőző eseménysor Szegeden, melyet már a
történelmi szakirodalomban is a „szegedi szikrának” neveznek. A történetekről a látogató a város szobrai, emlékművei, valamint videóinterjús visszaemlékezések részletei segítségével tudhat meg többet. Az interjúk holokauszttúlélőkkel készültek, és a Délkaliforniai Egyetem Soá Alapítványának Vizuális Történelmi Archívumából származnak.

Az IWalk során hat állomást kereshet fel a látogató, három emléktáblát és szintén három emlékművet, melyek a helyi és országos forradalmi események, valamint az azokat megelőző történések kronológiai sorrendje szerint követik egymást. Az 1989 után elhelyezett emléktáblák, köztéri szobrok állítói és készítői fejet hajtanak a forradalom szikráját meggyújtók, valamint a forradalom áldozatai előtt, elgondolkodtatják a látogatót szabadságról, az ’56os történelmi emlékhelyekről és alkotói elvekről. A videóinterjú
részletek pedig azzal, hogy az események szemtanúi és résztvevői megidézik a forradalom történelmi pillanata kapcsán megélt élethelyzeteiket, érzelmeiket és döntéseiket,
elkalauzolják, sőt bevonják a résztvevőket az 1956os forradalom történelmi lendületű mikrovilágába.

A sétát Lévainé Dr. Kovács Marian, a Zachor Alapítvány Csongrád Csanád megyei nagykövete fejlesztette.

 

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail