Események betöltése

« Összes Események

A kép csendje – Zoltánfy István kiállítás

december 1. – 18:00 - december 31. – 18:00

A szegedi Fekete házban Zoltánfy István festőművész alkotásaiból láthatnak válogatást a tragikusan korán elhunyt művész születésének 80. évfordulója alkalmából. A tárlaton több, mint 70 Zoltánfy-festményt mutatnak be, emellett több személyes tárgyát is kiállítják.

A tárlaton négy témakörre bontva mutatják be az életművet. Az első csoport egyfajta viszonyrendszerhez kapcsolódik: azokat a festményeket válogatták ide, melyek a nagy elődök (festők, műfajok, stílusok) és művészettörténeti hagyományok alapján készültek. A második témakör a család, ahol nem csak a személyes rokoni és baráti kapcsolatok kapnak szerepet, hanem az „emberiség mint család” gondolata is. A harmadik csoportban a Szegedről, szeretett városáról készült alkotásokat találjuk, míg a negyedik témakörben a falvakat, tanyákat ábrázoló festményeket mutatják be.

A kiállításon magángyűjtők, a szegedi Móra Ferenc Múzeum, valamint több önkormányzat (Szeged, Hódmezővásárhely, Deszk) tulajdonában lévő festményeket láthat a nagyközönség.

Egy különleges gondolattal zárják a tárlatot a létrehozók: szabadon hagytak különböző felületeket a további festményeknek. Abban bíznak ugyanis, hogy további magángyűjtők érzik majd úgy, hogy szeretnék kölcsönadni a kiállítás számára a Zoltánfy-alkotásaikat, így akár eddig ismeretlen alkotások is előkerülhetnek.

A kiállítás 2024. december 31-ig látogatható minden nap 10-18 óra között a Fekete házban.

Információk:
Facebook: https://www.facebook.com/mo…

 

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Részletek

Kezdés:
december 1. – 18:00
Vége:
december 31. – 18:00
Esemény kategóriák:
,

Helyszín

Fekete Ház
Somogyi utca 13.
Szeged, 6720 Magyarország
+ Google Térkép
Telefon:
+36-62/425-872
Honlap:
http://www.moramuzeum.hu