Események betöltése

« Összes Események

Kiállításmegnyitó: Tudatos művek – a REÖK és az MMA Képzőművészeti Tagozatának kiállítása

december 6. – 17:00 - 19:00

A REÖK és a Magyar Művészeti Akadémia együttműködésében készülő, új tárlat nyílik Szegeden. A Tudatos művek címet viselő kiállításon átfogó, összegző jelleg helyett ezúttal egy különleges téma szolgál a válogatás apropójául; a REÖK történetében először olyan kiállítás készül, amely a művészet társadalomformáló erejére és az ökológiai rendszerek kölcsönhatásaira is felhívja a figyelmet. A tárlaton az MMA Képzőművészeti Tagozatához kapcsolódó, valamint a mottó által felvetett tematika iránt elhivatott alkotók műveit láthatja majd a dél-alföldi galéria közönsége.

December 6-án, 17 órai kezdettel kerül sor a kiállítás ünnepélyes megnyitójára, amelynek alkalmával, a két intézmény együttműködésének jegyében köszöntőt mond mind Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, mind Barnák László, a REÖK-öt üzemeltető Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója. A Tudatos műveket megnyitóbeszédével dr. Nátyi Róbert adja majd át a közönségnek.
A megnyitót követően a tárlat megtekintése díjmentes.

Információk:
Telefonszám: +3662/471-411
E-mail: gyakornok@szegediszabadteri.hu
Facebook: https://www.facebook.com/re…
Facebook esemény: https://fb.me/e/5bTKXS9rv
Honlap: https://reok.hu/
Instagram: https://www.instagram.com/r…

 

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Részletek

Dátum:
december 6.
Időpont:
17:00 - 19:00
Esemény kategóriák:
, ,

Helyszín

REÖK Szeged
Magyar Ede tér 2.
Szeged, 6720 Magyarország
+ Google Térkép
Telefon:
62/471-411
Honlap:
http://reok.hu