Cukkini Étterem
A Cukkini Étterem 2008. május 21-én nyitotta meg kapuit Szegeden, az Etelka sor 1. szám alatt található Tisza Center Üzletközpont első emeletén.
Károlyi Mihály Kollégium
Az ország egyik legnagyobb kollégiuma Szegeden található, ez a Károlyi Mihály Kollégium. Könnyen megközelíthető az 1-es és 2-es villamossal, melyek érintik a városközpontot, az autóbusz-, valamint a két vasúti pályaudvart.
Tündérkert Torta és Sütemény Műhely Cukrászda
Igényesen berendezett helyiséggel, helyben készült kézműves süteményekkel, desszertekkel , kávéval, egyedi tortákkal, nyáron lágyfagyival, kedves kiszolgálással várjuk kedves vendégeinket!
Olga Apartman
Szegeden, az Aquapolis Napfényfürdő élményfürdőtől mintegy 150 m-re elhelyezkedő Olga Apartman várja kedves vendégeit.
Schäffer-palota
Az épület mai képe mutatja meg igazán, hogy mit vesztett a szegedi városkép, amikor a múlt század húszas éveiben, a ház tulajdonosai a költséges karbantartásra hivatkozva teljesen megfosztották szecessziós díszeitől a bérpalotát. Több utcás homlokzatát egykor gazdag szecessziós ornamentika díszítette.
Városháza
A mai Városháza a harmadik épület egyazon helyen, azonos funkcióval. Az első, szerény kivitelű épületet 1728-ban építették, ennek helyén a 18-19. század fordulóján Vedres István tervei szerint, már a mai alapterületen épült meg a második.
BL Luxus Apartmanház
Luxusapartmanházunk Szegeden - mely az egyik legjelentõsebb egyetemi város Magyarországon a Tisza partján - a város szívében helyezkedik el.