Szegedi Dóm Látogatóközpont
Az Év Múzeuma 2020 díj jelöltjeként a Szegedi Dóm Látogatóközpontja számos turisztikai attrakcióval várja kedves Látogatóit. Állandó programjaink között ajánljuk a Dóm nyugati tornyának kilátó szintjét.
Az Év Múzeuma 2020 díj jelöltjeként a Szegedi Dóm Látogatóközpontja számos turisztikai attrakcióval várja kedves Látogatóit. Állandó programjaink között ajánljuk a Dóm nyugati tornyának kilátó szintjét.
Magyar Ede építész harmincéves korában, 1907-ben építette meg a magyaros szecesszió példaértékű alkotását, a Reök-palotát.
A Kiss Kunszt nem a megszokott értelemben vett galéria. Az időszaki kiállítások mellett, állandó kínálatban magyar tervezők, iparművészek, képzőművészek alkotásait forgalmazza, továbbá havi rendszerességgel művészeti, kulturális, ismeretterjesztő, közéleti témájú programokkal várja az érdeklődőket.
Állandó kiállításon tekinthető meg a Karikó Katalin Nobel-díját jelképező Nobel-arcképes plakett az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ erre alapított kiállítási terében.
A park területét sáncárok és vesszőfonásos paliszádfal veszi körbe, a bejáratnál pedig háromszintes, fából emelt torony áll, ahonnan belátható az intézmény teljes területe. A parkba érkezőket látogatóközpont fogadja, ahol egy…
Stílusában, megjelenésében és elhelyezkedésében is különleges a Somogyi-Kelemen utcák sarkán álló épület.
A Nyíl utca 43. sz. alatti napsugaras parasztház közvetlen a Nagyárvíz (1879) után, 1880-ban épült, így egyike a legrégebbi árvíz utáni alsóvárosi parasztházaknak.
Szeretnéd testközelből megismerni a természet lenyűgöző világát?
A Szegedi Csillagvizsgáló Alapítvány több mint húsz éve építette meg az Újszegeden található megfigyelőállomását.
Szegeden Mária Terézia kora óta mindig jelen voltak a katonai alakulatok, laktanyák, de mára már sajnos szegeden nincs egy működő alakulat sem.
Így szegeden a fiatalok és a felnövekvő nemzedékek, turisták nem láthatják a katonai élet szépségeit testközelből.
Tudta-e Ön, hogy És még sok más dolgot megtudhat nálunk, a röszkei Paprika Malom és Múzeumban. A PaprikaMolnár egyedülálló módon ötvözi a gyártást a hagyományőrzéssel: Paprika Malmunkban kiváló őrleményeket készítünk…
Szent-Györgyi Albert (1893-1986) biokémikus Cambridge-ben és Groeningenben megkezdett kutatásait Szegeden, az egyetem Orvosvegytani Intézetének vezetőjeként folytatta.
A 2012 decemberében átadott központ célja, hogy közérthető módon bemutassa a régióban születő kutatási eredményeket, és a gyerekek érdeklődését a természettudományok felé terelje.
A kiállítótér Kass János zenei és irodalmi ihletésű grafikáiból nyújt válogatást. A bemutatottgrafikai sorozatokon keresztül a látogatók bepillantást nyerhetnek az alkotó különleges,szellemi és vizuális világába, ahol a képzőművészet szoros párbeszédben…
Szeged látnivalói közé tartozik a Dorozsmai Tájház és a nagygazdaház is. Szeged-Kiskundorozsmán egy hely, ahol eredeti környezetben, egy széles kapunyitással megtekinthetik a település népi és a „polgárias” jellegű tárgyi, szellemi kultúráját.
A szegedi várat a 13. század második felében építették, valószínű, hogy egy már korábban meglévő erődítés erőteljes kibővítésével.
A Kakuszi-féle bélyeges téglagyűjtemény jelenleg kb. 3.500-féle téglajel kb. 5.000 változatát tartalmazó gyűjtemény, melyből közel 300 db szép bélyeges tégla került kiállításra.
Az ásványtan szenvedélyes kutatójáról, a szegedi egyetem egykori Ásványtani és Kőzettani Intézetének vezetőjéről, Koch Sándor professzorról elnevezett gyűjtemény.
A millenniumi építkezési láz legimpozánsabb szegedi alkotása az 1896-ban, neoklasszicista stílusban megépült Közművelődési Palota.
A Vízügyi Emlékhely beltéri és kültéri kiállításain keresztül betekinthetünk az 1879-es szegedi nagy árvíz történetébe, a kubikosok életébe, megnézhetjük a gátőrházak fontos kellékeit.
Az Alapítvány székhelye a MÁV Igazgatóság épületében található, ahol a vasúti relikvia gyűjtemény egy részét tároljuk. Az épület folyosóin lévő tárlókban és az alagsor helyiségeiben látható sok dokumentáció, mozdonymodell, egyenruha,…